Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

A gazdagparasztok 1949 eleji számbavétele annak a megállapítására történt, hogy kik azok, akikre fokozott adó- és beszolgáltatási terheket kell rakni, illetőleg akik nem léphetnek be tagként a termelőszövetkezetbe. De később, különösen 1951-től a »kulaklista« a hatalom országos és helyi szerveinek a kezében - az osztályharc állandó éleződésének dogmájától vezérelve - a társadalmi megbélyegzés, az állampolgárok ellen elkövetett törvénysértések egyik eszközévé vált. Ennek az eredendő oka abban rejlett, hogy a kulákság gazdasági korlátozásának politikáját is mindinkább a gazdagparasztság felszámolásának gyakorlata váltotta fel. (1949-1953 között elvették a gazdagparasztok traktorait, cséplőgépeit és más felszereléseit, valamint 6500 lakóházát és 16 000 gazdasági épületét.) A gazdagparaszti gazdaságok gyors visszaszorítása, illetőleg felszámolása elhamarkodottnak bizonyult. A gazdagparaszti üzemekből származó árumennyiség ugyanis jóval gyorsabban csökkent, mint ahogyan azt a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok pótolni tudták. Ez azután rendkívül súlyosan érintette az ország áruellátását is. Az MDP II. kongresszusa - amely »döntö stratégiai feladatta« tette az átszervezést 1953-1954-re a szántóföldi terület több mint 80 %-ára kívánta emelni a szocialista mezőgazdaság arányát. Az átszervezés 2-3 év alatt történő befejezése megalapozatlan és teljesíthetetlen célkitűzés volt. Ennek ellenére 1951 első hónapjától országszerte hallatlan erőfeszítésekkel folyó tagszervező kampány bontakozott ki. 1952 elejére a mezőgazdasági szövetkezeti kereső népesség 5,7 %-ról 15,2 %-ra, a termelőszövetkezeti szántóföld területe pedig 9 %-ról 14,5 %-ra emelkedett. De a számok mögött ténylegesen olyan erőszakoskodások húzódtak meg, amelyek legtöbbször oktalanul fájdalmat okoztak, kompromittálták az eszmét és a távlati célokat is. Bár a kitűzött célt később sem sikerült elérni, hiszen a szövetkezeti átalakulás mértéke messze elmaradt a tervezettől, a mennyiségi változás mégis jelentős volt. 1953. június 30-án a különböző típusú közös gazdaságok együttes szántóterülete az ország szántóterületének 24,6 %-át, háztáji gazdaságokkal együtt 26 %-át, tagsága pedig a kereső népesség 19,1 %-át alkotta. Ugyanakkor 1945 óta az állami gazdaságok szántóterülete szintén többszörösére (az ország szántóterületének 12,2 %-ára) növekedett, s dolgozóik a keresők 13,2 %-át tették ki. Mindent egybevetve az ország szántóterületének 38,2 %-a, a mezőgazdasági keresőknek pedig 32,3 %-a tartozott már a szocialista jellegű mezőgazdasághoz. A termelőszövetkezetek erőszakos szervezésének egyik fő módszere a tagosítás volt. Ott, ahol a termelőszövetkezet megalakult, a tagosítás természetesen elkerülhetetlenné vált, hiszen a közös gazdaság tábláit a belépők elszórtan fekvő apró parcelláiból és az állam által a szövetkezet használatába adott tartalék földekből másként nem lehetett volna kialakítani. A tagosítást azonban az esetek többségében úgy hajtották végre, hogy a termelőszövetkezet és az állami gazdaság a község legjobb földjeinek birtokába jusson, és a tagosítással érintett, de a belépéstől vonakodó kis- és középparasztok gazdasága, csereingatlanai a rosszabb és tulajdonosok lakóhelyétől távolabbi földeken legyenek. A földrendezés méreteire jellemző, hogy 1949 őszétől 1953 tavaszáig a községek 70 %-ában, közel 4 millió kat. hold földön végeztek tagosítást. De a tagosított községeknek több mint a felében kétszer vagy többször is megismételték ezt az eljárást. A közös gazdaságok alakulásával természetszerűleg együtt járó nehézségeket fokozták a sietségből és a megfelelő előkészítés hiányából eredő üzemi gondok is. A gépállomások fejlesztése nem tartott lépést a termelőszövetkezetek termelési igényeivel. 1948 végén 110 gépállomás 1484 traktorral, 1952 végén pedig 364 gépállomás 9342 traktorral segítette a közös gazdaságok munkáját. így 1951-1953 között az aratásnál mindössze 27,7 %-os, a kapálásnál csupán 7,7 %-os volt a gépi munka alkalmazása. A kormányzat jelentős kedvezményekben részesítette a termelőszövetkezeteket, különböző akciók (állatvásárlás, szerződéses vetőmag, építkezések stb.) formájában. Emellett hiteleket folyósított, sőt vissza nem térítendő pénzöszszegeket is juttatott nekik. 1950-től azonban már egyre jobban megmutatkozott, hogy az álla-