Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

Köszöntés (Kobold Tamás)

KÖSZÖNTÉS A magyar történelem évszázadai bizonyítják, hogy a templomok minden település legfontosabb középületei. Falvakban és városokban egyaránt védelmet jelentettek, gyülekező helyül szolgáltak, őrzői voltak a korábbi generációktól átvett hagyományoknak, de elsődlegesen istentiszteletre emelt, vallás gyakorlásra szolgáló helyek voltak. Abban, hogy a települések többségében - így Miskolcon is - legrégebbtől a templomok maradtak fenn, meghatározó volt az a szellemiség, az a gondolatiság, amely Szent István király óta „beleivódott" a magyarság tudatába, érzelemvilágába. István király első törvénykönyvében már elrendelte, hogy a papok és ispánok hagyják meg minden falunagynak, az ún. villicusnak, hogy vasárnap minden ember templomba menjen, kivéve azt, aki a tűzet őrzi. A törvény meghozatala után kiderült, hogy a templomok akár több órányi járásra vannak egymástól, így a rendszeres templombajárás biztosítására újabb királyi rendeletet kellett alkotni. Szent István II. törvénye első cikkelyében megfogalmazta, sőt elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, s adjon fenntartására cselédet és jószágot. A templomokat egyházi felszereléssel a király, szent könyvekkel pedig a püspök látta el. A törvény máig hordoz üzenetet, hiszen számos falusi templom átvészelte, vagy jobban át tudta élni a történelem viszontagságait, mint a városi, a régi alapokra épített, vagy újonnan épített pompás, nagyobb méretű építészeti alkotások. Miskolc is sok példát szolgáltat arra, hogy az oktató, nevelő, irányító szerepet betöltő, elsősorban azonban a vallásos kultusz szolgálatára rendelt és emelt épületek hogyan pusztultak, enyésztek el. A tapolcai bencések és a diósgyőri pálosok egykor virágzó kultúrájára, építészetükre és művelődéstörténeti jelentőségükre ma már csak a levéltárakban őrzött oklevelek, írásos feljegyzések utalnak. Az avasi templom még a katolikus vallást szolgálta, amikor részleges ország-