Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)
A miskolci reformátusság a XIX. században (Dienes Dénes)
hezen szánta rá magát elfogadására az eklézsia vezetése, mivel annak fejében a tanárok egy részét az állam nevezte ki és felügyeletet is gyakorolt.) Az iskola kinőtte régi épületét (ma Herman Ottó Múzeum), s amikor bővítését tervezve 1892-ben 80 ezer forint államsegélyért folyamodtak, Eötvös Loránd közoktatásügyi miniszter kijelentette, hogy abban az esetben járul hozzá kifizetéséhez, ha korszerű, új épületet emelnek. A „tudománynak díszes csarnokát", ahogy a felavató beszédben Soltész Nagy Albert igazgatótanácsi elnök jellemezte, s mely 1898. szeptember l-re épült fel, - Erzsébet királynő tragikus halála miatti gyász következtében - ünnepélyesen egy évvel később, 1899. szeptember 17-én adták át rendeltetésének. Az épületben 51 helyiséget alakítottak ki Adler Károly városi főmérnök tervei alapján, és Staud János egri építő-mester kivitelezésében. Az említett államsegély mellett a város 30 ezer, Borsod Vármegye 15 ezer, a református egyház 27.860 forintot áldozott az építkezésre. 57 Főgimnáziumát a református egyház az egyetemes magyar művelődés jeles műhelyének szánta, és a város polgárainak - felekezetre való tekintet nélkül - szolgálatába kívánta állítani. Kovács Gábor igazgató szavait idézzük: „A tanintézetek közvagyont képeznek, irántok a meleg érdeklődés felköltése kötelesség, a közönség érdekeit szolgálják az idők végtelenjéig és a reájok fordított áldozatokat ezerszeresen hasznosítják egész nemzedékek műveltségének megalapításában". 58 S hogy mennyire nem csupán a református egyház szolgálatában állt az intézmény, azt a századfordulón vizsgát tett diákok statisztikai adatai híven mutatják. 59 református evangélikus római kat. görög kat. izraelita összes 135 27 63 1 147 373 36,2% 7,3% 16,9% 0,2% 39,4% 100% miskolci lakos megyebeli más megyebeli máshonos összes 196 103 71 3 373 52,6% 27,6% 19% 0,8% 100% A főgimnáziumban a következő ifjúsági egyletek működtek a XX. század elején: énekkar, zenekar, sakk- és olvasókör, a sportkörön belül különösen a vívás és a céllövészet kapott szervezett keretet. A gyorsA Miskolci Ev. Ref. Főgimnázium Értesítője [a továbbiakban: Értesítő] az 18991900. iskolai évről. Miskolc 1900. 15-17. pp. Értesítő. 1900. 17. p. Értesítő, 1900. 100-103. pp.