Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

A miskolci reformátusság a XIX. században (Dienes Dénes)

kólánkban szinte egy ehez hasonló társulatot alakítsunk. Mivel pedig polgártársainkból alakult, s a fentebb említett őrseregbe, részint ön­állásunk nem lévén, fel nem vétethetünk, részint az ezzel együttjáró, s ránk minden tekintet nélkül rendezendő gyakorlatok haladásunkat gátolnák, s ezáltal a cselekvés teréről leszoríttatnánk, holott pedig mi is hordhatunk szívünkben szeretett hazánk iránt oly érzést, melly talán önállású polgártársaink honszeretetével is mérkőzhetik, vagy talán haladja is azt, szóval éltünk, honunk, s nemzetünk védelmére minden erőnket megfeszíteni buzgó törekvésünk. Ennek létesülhetesét egyedül Tekintetes iskolai fő kormányzó úr atyáskodó szeretetétől reménylhetjük megnyerhetni; annyival inkább óhajtjuk pedig ezt, mivel ez által a ránk nehezült vád alól is fölmente­tünk. Ezen köztünk képezendő őrsereg felállításának megengedéséért, s pártolásáért esdünk. Bizalmas kérelmünkben azon remény kecsegtet, hogy e gy szerető atya, hű s hódoló fiainak kérelmét visszavetni nem fogja. " 47 Palóczy László azonban - bár atyai szeretetéről biztosította az ifjúságot - mégis visszavetette kérelmét, felsorolva számos valós érvet döntése okaként. 48 Az ifjúság azonban nem tért napirendre a dolog fölött, hanem március 28-án 9 pontból álló követelést terjesztett az egyháztanács elé 49 1. Kívánjuk a nyilvános templombeli közvizsgálat eltörlését, az. ed­dig szokásban volt szigorok [szigorlatok] meghagyása mellett. 2. Kívánjuk az idősb [senior] és ellenőr kijelölés nélküli szabad vá­lasztását. 3. Kívánjuk, hogy az igazgató oktatóság évenkint változzék. 4. Kívánjuk, hogy az írott tudományok nyomtatottakkal váltassanak fel, olcsó kézi könyvek készíttetvén. 5. Kívánjuk, hogy a temetés pénzből a Szent ecclesia semmit el ne vonjon. 6. Kívánjuk, hogy egyedüli Ítélőszéke az iskolai szék legyen a tanu­lóságnak, az iskolai fő kormányzó elnöklete alatt, iskola tanítók ülnök­sége, s szállásszabadságuk, s szavazatjoguk mellett. 7. Kívánjuk, hogy az iskola zárt szobái, kivéve a természettani készületek raktárát, mind a tanulóság számára társalgási helyekül nyittassanak ki. SRKLt. R.B.1.6/5. nro. 4862. A kérvényt 37 diák írta alá. Közölte: Fazekas Csaba (szerk.): Palóczy László beszédei és írásai, 1848-1849. Miskolc, 1998. 190-197. pp. SRKLt. Uo. nro. 4863. SRKLt. Uo. nro. 4865.

Next

/
Thumbnails
Contents