Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

így történt akkor is, amikor megdézsmálták a kenyeret. Úgymond, „hogy pedig a katonák megdézsmálták a kenyeret kétszer, tudomásom van, de hiába, a körülmények olyanok voltak, hogy magam is láttam, a fegyelmet nem lehet megtartani". A Farkassányi által papíron jól kidolgozott miskolci szervezés a front gyors változásával nem megvalósítható. A Tokaj-Rakamaz vonalon és Nyíregyházán kellett megteremteni a hadsereg ellátásához szükséges feltételeket. Ebben a munkában Szemere egyre sürgetőbb intézkedéseket tett. A szorongatott haza védelmében még az elítélteket is számba vette. Azzal bízta meg Farkassányit, hogy szervezzen belőlük gerillacsapatokat. Úgymond: „Nagyszerű gerillacsapatokat akarok állítani. 1000 emberrel csuda dolgokat lehet végbe vinni. Biztosítani kell Felsőmagyarországot az apróbb száguldók ellen, az ellenség fészke 1-2 mérföldnyire köröskörül. 2. Kell pedig bátor, vakmerő, vadász, némileg betyár ember, ki inkább excessust csinál, de ne féljen! 3. Ki alkalmas tisztnek? Honvédi rangot kap. 4. Kik gerillának? Eleste esetén mint honvéd fog ápoltatni, sőt jutalmaztatni. Kellene kiválogatni személyes ismeretség útján. A honvédségnél jobban fizettetik, a zsákmányból bővebben részesíttessenek. 5. Sőt, nézz be a börtön ajtóin, és ha találsz bátor, eleven, vállalkozó, ügyes, erős embereket, szándékos gyilkosokon kívül, kiknek 1-4 éve hátra van, ezt töltse mint hazaszabadító. Személyesen válogasd meg és írj nekem. Bűnösökből vitézeket alakítunk! Sietve-sietve felelj, végezz eredményesen!" A jelentősebb hadieseményeket, intézkedéseket plakátokon közölte a lakossággal, így dicsérte meg a miskolci vöröspántlikásokat, de nyilvánosan bélyegezte meg azokat is, „akikre a gyávaság bélyegét lehet sütni". Tokajból, Klapka táborából 1849. január 22-én általános felkelésre hívta fel a lakosságot. Ismeretes Szemere védsereg-terve is. Ezt 1849 márciusában dolgozta ki. A szabadságharc tapasztalatai tanították meg arra, hogy többet kell tenni, szervezetten kell az ellenség támadását várni, megszállása alatt megfelelően kell viselkedni. Úgymond: „A pesti gerillacsapat sokáig nem felelt meg hivatásának, de legújabban mutat fel érdemeket. Úgy látszik, feltalálta a vitézség ösvényét: tesz és teend hasznot a hazának, ámbár számának csekélysége miatt azt nem eszközölheti, amit tőle különben elvárnánk és amire szükségünk van... Sajnálatos dolog, hogy amint valamely vidékről vagy városból hadseregünk kivonul, az bármely csekély számú ellenség martalékává válik. A jó nép irtózatos szenvedései alatt még sincs annyira elkeseredve, hogy ha valamit tenni kész is, támaszt ne keresne, de el van annyira, hogy pár száz fegyveres sereghez ezerek csatlakozzanak. Ezt kell eszközölnünk." „... Sajnálatos dolog - mondja tovább -, hogy a nép magától nem rohanja meg az ellenség apró csapatjait, előőrseit, hullongok, fegyvereit vivő betegeit, hogy nem foglalja el poggyászait, s amiket az ellenség a néptől rabolt el, magától még ezt ritka •helyen teszi, azonban tíz-húsz fegyveressel is szövetkezve csudákat tenne. Ezt kell eszközölnünk!"