Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)
Németh Miklós: Deák Gábor
ság érzetével, önértékelési zavarainkkal: hogy vannak, akiket mélységesen lenézünk (ilyen tót, meg olyan román stb ...); másokat pedig szinte már-már betegesen, mamelukok módjára, félve és minden kontroll nélkül tisztelünk. Én az Ő előadásain értettem meg (kapisgáltam, talán ez a jobb szó) először, hogy a történelem és főként a hozzá tapadó magyar kultúra miért az alkalmazkodásra és a túlélésre tanított bennünket. Ám rögtön tovább is vitte a gondolatot: ezen értékek kevésnek bizonyulhatnak a jövőben, ha nem társulnak tudással, olyan gondolkodás- és beszédmóddal, amely egy formálódó és állandóan változó világban elengedhetetlen ahhoz, hogy a világ és a szomszédos népek ne követelő, panaszkodó, számonkérő népként, nemzetként, hanem igazi értékeinket pozitívan felmutató, az európaiság eszméjét gazdagító, annak kultúráját erősítő barátként tekintsenek reánk. Természetesen ezek az értékek és hitvallások nem csengtek ily tisztán akkor, mint most, mikor e méltató sorokat írom. De biztos, hogy Deák Gábor, mindnyájunk tisztelt és szeretett „Gabi bácsija" volt az, aki a magokat nyiladozó elménkbe és szívünkbe elhintette. Mindazok, akik keze alatt cseperedtünk felnőtté, hálával tartozunk a sorsnak, hogy megismerhettük Őt. Sok hozzá hasonló tanárra, pedagógusra, tudós osztályfőnökre lenne szükség ma is és mindenhol az országban. Hitem és reményem szerint ugyanis ez az a pont vagyis az iskola és az oktatás -, ahonnan elrugaszkodhatunk, felemelkedésünket remélhetjük. Neki személy szerint és sok ezer volt diákja nevében egészséget, örömet és békés, nyugodt éveket kívánok. Büszke vagyok rá, hogy diákja lehettem, és köszönöm, hogy segített azzá lenni, aki vagyok. Budapest, 1998. Pünkösd Tisztelettel és szeretettel:
