Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)
VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL
A kormánybiztosi feladatkör ellátása az abaúji szervezés idején Megoszlanak a vélemények a kormánybiztosi intézmény feladatkörére nézve. Egyesek szerint csak a hadtápellátás biztosítása volt a feladata, mások szerint az önkéntesek toborzása, a népfelkelés megszervezése, a hadsereg alakulatainak elhelyezése, a trén-szolgálat biztosítása, hadimunkák megszervezése, a lőszer-fegyver-ruhaellátmány előteremtése, s nem utolsósorban az ország közbiztonságának és belbiztonságának a fenntartása, a politikai helyzet feletti uralom. Ez a szervezet továbbította a Honvédelmi Bizottmány rendeleteit a megyékhez, a megyék feliratait az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz. Kiegészítő szerve volt a katonai főparancsnokságoknak, annak közelében, azzal egyértelműleg, annak elgondolásai szerint járt el a hadviselés feltételeinek előteremtésében. Megyénként változott azonban, hogy mennyi önállóságot tudott magának biztosítani a katonai vezetés mellett. Az abaúji kormánybiztos - a korábban hivatkozott és idézett megbízatás szerint - a főparancsnok társa volt, de mindketten alárendeltjei a teljhatalmú kormánybiztosnak. A hevesi, sárosi, zempléni, tornai stb. „kormánybiztosok" Farkassányihoz mint a főparancsnok „közvetlen társához" tettek jelentést, mely jelentések egyformán vonatkoztak csapatmozgatási, ellátási, felszerelési kérdésekre. Ebben a szervezésben Farkassányi, gyakorlata és a ráruházott megbízatás szerint is, mintegy felettese, vagy „szakértője" volt a hadsereg elhelyezésének és ellátásának. Ezért Pulszky úgy utasította a sátoraljaújhelyi kormánybiztost, hogy „Farkassányival egyértőleg" járjon el. A rendelkezés egyben a hadsereg létszámát is tartalmazza: „49/848. Tisztelt Kormánybiztos Úr! - Minden hadjárat mellett múlhatatlanul szükséges a hadsereg elhelyezése és élelmezéséről gondoskodni, minthogy ezen segédeszközök nélkül semmi sem sikerülhet. Kérem tehát Kormánybiztos Urat, méltóztassék e részben Farkassányi k. biztos úrral egyértőleg az itt elősorolandó alapokon intézkedni. Sztropkótól Komárnyikig lévő vidéken a zempléni h. őrökön kívül, melyeknek számát még nem tudom, előlegesen 4-800 főből álló sereg leend, mely később 1200 főnyi munkátsi honvéddel szaporíttatni fog és Gr. Haller őrnagy parancsolata alatt működend. A Grabi úton a Gömöri v. Szepesi (mely előbb jövend) nemzetőrség, mintegy 1000 ember lészen felállítva és szinte később mintegy 1000 főnyi kassai honvéd zászlóaljjal szaporíttatni fog. Zborón, Bártan és a fürdőben marad (egy kis 200 főből álló osztályon kívül, mely a Konyetsári utat tartja megszállva) a tartaléksereg, mintegy 1000 főnyi gyalogos és 120 lovasból, mely később 1200 főnyi borsodi honvéd által szaporíttatni fog. - Szükségesnek tartanám tehát, hogy Farkassányi k. biztos egy erélyes megyei biztossal, ki alispány is lehetne, nálam a főszálláson volna és minden osztályhoz egy albiztos adatnék, ki a főbiztost a szükséges élelmezési tárgyak iránt értesíttetvén, ettől utasítást nyerend, hol mi és mi módon volnának ezek állítandók. - Min-