Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

ÉLETEM TÖRTÉNETE - Deák Gábor

xot. De ő csak egy volt a sok közül. Meg is kaptuk a kritikát, jó, hogy el nem vittek. Hiszen Reisinger Ferenc is, a külső kerületi szociáldemokrata képviselő is „jobboldali szocialista" volt. Mi addig nem tudtuk, hogy van jobboldali és baloldali szociáldemokrata. A két pártból alakult Magyar Dolgozók Pártjában, a gyári vezetésben, a szakszervezetnél aztán a „baloldali" szociáldemokraták érvényesültek, kiszorítva a jól ismert és jónevű gyári szakmunkásokat. 1953-ban újabb feladatot kaptam. A Történelmi Társulat és a Természettudományi Társaság tagjaira építve létrehozták a Tudományos Ismeretterjesztő Társaságot, melynek első titkára én voltam. Az elnök Sályi István, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektora. Nem hagytam ott az iskolát, félfüggetlenítve láttam el a TIT szervezését. Itt is népművelő ismereteimre építve. A város legjobb és legismertebb szaktekintélyei voltak a szakosztályi elnökök: a műszaki szakosztályban dr. Diószeghy Dániel, az orvosoknál dr. Kostyál László, a földrajzosoknál dr. Peja Győző, a természetrajzosoknál dr. Árokszállásy Zoltán, az irodalmároknál Gyárfás Imre. Ő ekkor már nem az iskolában, hanem az újságnál volt. Párttag közülük csak Sályi István volt és Gyárfás Imre. Sikerült mozgósítani a város és a megye vezető értelmiségét. Még a Koós Soma-féle ház emeleti termeit is az én tanítványaim rendezték be, tették fel a függönyöket stb. A tudományos ismeretek terjesztése volt a fő szempontunk. 1956-ot is minden baj nélkül éltük át. Az iskola igazgatója, Kismartoni Károly higgadt, józan gondolkozású, nagyon becsületes ember volt. A tanulókéit vállalta a felelősséget. Ezért nálunk mindvégig tanítás volt. Nem vonultunk semerre. Egy tanulóm szökött ki az iskolából. Utánamentem és a rendőrség épülete elől hajánál fogva húztam ki a tömegből. Amint befordultunk a szemben lévő utcán, megszólaltak a gépfegyverek. Annyi jutalmat kaptunk, hogy a tanácstól és a párttól is megköszönték magatartásunkat, szóban. Sem forradalmár, sem ellenforradalmár kitüntetéseket nem kaptunk, mint sokan. 1950-54, 1954-58, 1958-62 és 1962-től 1965-ig voltam osztályfőnök. Tanítványaimmal ma is tartom a kapcsolatot. Sok volt köztük a nehéz anyagi, családi helyzetben lévő. Bár a fegyelemben és az eredményekben igényes voltam, de - úgy érzem - apjuk voltam, szülő a szülők helyett. Ezt most is visszakapom, amikor szeretettel vesznek körül. Ezt láttam Sárospatakon osztályfőnökömnél, Dávid Zoltánnál. 1965-ben a Megyei Tanács Művelődési Osztály megkeresett, hogy menjek el a II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárba igazgatóhelyettesnek. Ott belső személyi problémák voltak. Az új könyvtárépület is akkor volt épülőben. Rábeszélés után vállaltam, s 1967. szeptember l-ig ismét népművelő lettem. Az én munkaköröm a hálózati (járási) munka volt. Megyei könyvtári igazgatóhelyettesi munkámba tartozott a mocsolyási kísérlet. Mocsolyás kistelepülés volt Kisgyőr után 2 kilométerre. Lakói a Bükkön át a sajószentpéteri, berentei bányákba jártak dolgozni, az Üveggyárba, meg az erdőből éltek. Még nem volt televízió, egyetlen szórakozóhely a kocsma volt. A könyvtáros,