Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

ÍRÁSOK DEÁK GÁBOR TISZTELETÉRE

bits a régi, euklideszi és az új, Bolyai-féle geometriával világítja meg Bolyai című versében. (1. erről Bata 1973, továbbá Kenyeres 1974). Kiváltó okként kimondottan stílustörténeti indítékokkal is számolhatunk. A legfontosabb minden bizonnyal az, hogy a megfelelő irányzatokban túltengett az érzelem és a szubjektivizmus. Az ettől kiváltott ellenhatás nyilván a tárgyiasságot erősítette. Ezzel függ össze az is, hogy az új költőnemzedék nem elégedett meg az impresszionizmus látványkultuszával, továbbá azzal, hogy a kifejezendő tartalmat puszta érzéki benyomásként, változó és megbízhatatlan hangulatként rögzítsék, hanem a közlés biztosabb és szilárdabb anyagát keresték, és találták meg a tárgyi világ közömbös jelenségeiben. A puszta érzékelések, a nem kielégítő empirizmus viszont a gondolatiságot, az intellektualitást fokozta, és így jellegzetes tendenciává lett a tudományokhoz hasonlóan az általánosíthatónak, a törvényszerűnek a keresése. Kiváltó ok lehetett emellett az avantgárd is. A formabontásokból való kiábrándulás az egyszerű, tömör, fegyelmezett forma és egyáltalán az alkotásbeli rend igénye vált új stíluseszménnyé. Ezt valósította meg a konstruktivizmusból átvett két elv: (1) a szerkezet elsődleges közlési funkcióra tett szert és (2) a takarékossági elv. Az így felfogott stílusirányzatnak mint struktúrának szervező, rendező elve a szerkesztettség, az, hogy a szerkezet elsődleges kifejezőeszköze. Megnyilvánul ez a szemantikai egységek összekapcsolásában, a szemantikai síkok változásában, a tömörítő stílusformákban. 5. Az irányzatot alkotó két sajátosságról, a tárgyiasságról és intellektualitásról egészen röviden a következőket mondhatom. A tárgyiasságnak a kifejezés módját meghatározó szerepe abban áll, hogy az író a közlést tárgyias tényekre bízza. A tárgyi világ jelenségei nem funkció nélküli elemek, nem díszletek, hanem a közlés elsődleges értékű elemei, önállóan, önmagukban sugározzák költőiségüket valahogy úgy, ahogy Illyés Gyula írja: „Ragyognak a tárgyak. Nyald meg a ceruzád." (Reggeli meditáció.) Ez a tárgyiasság objektivitást, tárgyilagosságot is jelent, hisz a tények gondolatokat, érzelmeket objektivizálnak. Az így felfogott tárgyiasságban látja a költő az intellektualitást biztosító általánosítások, törvényszerűségek tükröződését. Az intellektualitás lényegében értelmességet jelent, ami abban nyilvánul meg, hogy az író tárgyiasságokkal kifejezett tényeket és még inkább a tények közötti összefüggések magyarázatára, gondolati általánosítására, töivényszerűségek felfedezésére törekszik olyanszerűen, mint a maga területén a tudós és még inkább a filozófus. Minden bizonnyal ezért gyakori szó József Attila verseiben a törvény és az értelem: „így lettünk végre mi hű / meghallói a törvényeknek! / minden emberi mű / értelme ezért búg mibennünk" (A város peremén), „S ahogy felderül az értelem" (Falu), „a törvény szövedéke / mindig fölfeslik valahol" (Eszmélet). Az intellektualitás azonban nem mindig csak a felfedett általánost és törvényszerűt jelenti, hanem olykor az ehhez vezető folyamatot, a meditációt is. Például Szabó Lő-