Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

Több napot látunk, s kevesebb borút. Ahol látjuk, hogy nem tetszik a nótánk, Ott felszedjük a sátorfát hamar, Holnap a hetedik határ sem lát már, Úgy eltűnünk, akár a zivatar. 5. versszak: Sátorlakók vagyunk mi, édes párom, A magyar világ pusztaság nekünk. S ha meg is állunk egy-egy faluvégen, Állandó tanyát sohase keresünk. Megcsodáljuk az ezerlángú varost, Az égbolt elé vont száz házfalat, De ha bennünk a nóta felgyülemlik, Csak ott dalolunk a sátrak alatt. Ez az örökös vándorlás, pusztaság-bírálat benne található Ady költészetében is, mint egy menekülés a távoli múltba a jelen magyar életből, talán a magyar politikából is. De egyben a Kelet és Nyugat közti idegenség-gondolat hasonló. Ez a keletiség, álomlátás, a jobbnak látnoki keresése, keleti miszticizmus, sejtés és sejtetés, „ősmagyarkodás" annak a kifejezése, hogy egy kultúrában és politikában egészen Nyugathoz, Bécshez, vagy még tovább, a német-porosz orientációhoz húzó önmagunk elárulásával szemben a menekvés, a menzeti elkülönülés, a nemzeti egyéniség kifejezése. Lássuk a Pogány ének című verset! Az én üköm Vata vezér volt. Kevély, dacos, hatalmas ember. Tele volt keleti mesékkel, Tele volt istenszerelemmel. Imádta az ős, öreg istent, Holdvilágkor a növő holdat, Erős tűzű két sasszemével, Nézi útját a napkorongnak, Keleti vér volt, álmodó volt. Neki való az ősi vallás. Izgatta a fantáziáját, Hol változása, csillaghullás. Emberrontó istenerőket Imádott fában, vízben, kőben,