Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

Az őshit minden babonáját, Legjobban tudta ezidőben. S mikor jött a könnyes isten, Akit a német papok hoztak, Vata vezér lázongó daccal Szólott a régi táltosoknak: Szolga népnek való az új hit Amely az embert megalázza... Térdepeléshez szokott, hogy aztán Örökké porba csúszni lássa. Hozzá vehetjük Ady versét: Ős Napkelet ilyennek álmodta: Merésznek, újnak, Nemes, örök-nagy gyermeknek, Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsítónak, Nyugtalan vitéznek, Egy szerencsétlen igaz isten Fájdalmas, megpróbált remekének, Nap-fiának, magyarnak. Ez a lángoló, az európai sablonba soha bele nem törődő, akkor még fiatal költő kétségtelenül Ady hatása alatt állt, bár Ady költői kifejezésmódját, újításait, szimbolizmusát nemegyszer profanizálta, kipellengérezte. Előbb azonban idézzük a Sátor alól című kötetből azt, amit magáról, mint a „kobzosok, lantosok, igricek és deákok" késői utódjáról ír: Valamelyik pogány ükömnek Vagyok én késő folytatása, A dóni pusztán ezer éve Ott élhetett a lelkem mása. Könnyelmű, nótaszavú igric, Egy napról a másik napra élő, Sokat nótázó, meleg szívű, Sokat mesélő. Mint hogyha látnám, mikor este Kiült a sátor elejébe És a kobzába belemarkolt, Szilajon, vadulva tépve,