Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

A II. világháború utáni értékelés úgy könyvelte el, mint aki valami lokálpatriotizmussal és irredentizmussal élő ember, költő, de ne felejtsük el, hogy mindig benne volt az élet forgatagában, 1918-ban Keletről várta a megújulást, 1919-ben a Tanácsköztársaság idején sajtóelőadó volt a minisztérium sajtóosztályán. „Két ellen közt egy hazáért" élt, mégha háborús vagy háború utáni verseiben van is irredentizmus. De nemcsak verseket, dalokat írt, hanem színműveket is, daljátékokat is. Kacsóh Pongráccal 1905-ben Miskolcon ismerkedett meg, aki akkor itt „lovagló tüzérhadnagy" volt. Ebből a kapcsolatból született meg a Rákóczi című daljáték híres betétje: a Rákóczi megtérése. De lássuk a költőt! Már az Excelsior című versből is kitűnik, hogy a költő nem elégedett sohasem önmagával, mindig többet, nagyobbat, fenségesebbet akar. Ez a „teljességvágy, teljességigény" benne van minden költőben, különösen a század eleji költőkben, Ady Endrétől kezdve a Nyugat más költőiig, Kosztolányinál, Babitsnál, Kaffka Margitnál. De sok hasonló gondolat ismerhető föl még költészetében, a költőtársakéban is - majd a Heten vagyunk című kötetben látjuk, mint az elmúlás, a fáradt lemondás, a dekadencia, a halálgondolat, de a látnoki jóslások, sejtések, valami misztikus jövővárás és nem utolsósorban a messze múltba való visszatekintés, a turánizmus költőjét. Mint újságíró, többször kellett otthont, várost cseréljen, ez a vándorlás is, újságíró- sors is beletartozik ebbe a vándorló, ősmagyar turáni életformába. De ő összekapcsolja a családi élet, a gondok és érzések megosztásának gondolatával. így ír a Nomádok vagyunk című költeményében: 2. versszak: Ilyennek szülte ősapánkat régen A sok nótájú, álmodó Kelet, Nyugtalan, dacos, lázongó vérünek, Ki sehol sem lel állandó helyet. Nem kuporodott kőtüzhelyek mellé, A mi ősünk, Túrán délceg fia. Kakukkfüves, selyempástos pusztánkon Kellett neki mindig tanyáznia. 3. versszak: Nomádok vagyunk mi is édes párom Miénk az ország. Előttünk az út. Arra megyünk, ahol szebb nótát hallunk,