Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

Sassy Csaba, a „28-as ember" A Lévay József Közművelődési Baráti Körben 1989-ben elhangzott előadás A mai alkalommal - a Lévay Kör eredeti programjának megfelelően - megidéz­zük a század első felének régi Miskolcát, azokkal az eseményekkel, intézményekkel, irodalmi és egyéb társas körökkel, egyesületekkel, személyekkel, amelyek eleven hor­dozói, művelői voltak Miskolcon a kultúrának, a közéletnek. Ezzel is igyekszünk azt. az űrt kitölteni, ami a II. világháború után naggyá nőtt város szellemi élete és az az­előtti, mondhatnánk patriarchális város szellemi élete között van. Az akkori Miskolc ­amely amolyan középvárosnak számított a nagyváros, Budapest mellett a többi hason­ló vidéki városok között - szellemi életében, kultúrájában is homogénebb volt. De tár­sadalmában is, még akkor is, ha egymástól elkülönülve éltek pl. a kisgazdák, nagygaz­dák, kisiparosok, nagyiparosok, kiskereskedők, nagykereskedők, gyárosok, kistisztvi­selők stb. Az igazi bennszülött miskolciak szemében ez nem jelentett valamilyen kasz­tos elkülönülést, minden ünnepségen, rendezvényen, műsoros, vagy műkedvelő, vagy akár magas szintű tudományos előadásban érdekelve volt az egész város. Bár a diós­győri szervezett munkásság is élte a maga külön életét az Olvasóban, de énekkara, ze­nekara, sportcsapatai mindig ott voltak, ahol valami történt. Most ennek a Miskolcnak olyan személyéről szeretnénk szólani, akinek neve ta­lán a felszaporodott Miskolc közönsége előtt ismeretlen, el is hallgatták, de bennszü­lött miskolciak számára egyet jelentett a város múltjával, hétköznapjaival, ünnepeivel, gondjaival és problémáival is. Sassy Csabának hívták ezt az embert, akit a miskolciak csak „28-as emberként" emlegettek. Ki volt ez a Sassy Csaba? A Miskolci Szemle 1928-as 3-4-, 5-6. összevont számaiban 1928. március 12-én 25 éves írói jubileumán így ír róla: „Miskolc lelkének egy derűs, napfényes, szívvel és meló­diával teli hajtását ünnepelte március 12-én este a város Sassy Csaba 25 éves írói jubileu­mán. Sassy Csaba egész egyénisége, egész költészete mintha csak eleven formába alaku­lása volna Miskolc ősi lelki karakterének, s őrzi dalban, tréfában, krónikában mindazt a meleg, meghitt érzést, ami itt az élet ridegnek látszó forgatagában ma már csak szerényen húzódik meg. Miskolc költője Sassy Csaba, testestől, lelkestől, de ez nem azt jelenti, hogy poézisa csak a város szűk határai közé szorult. Az édes-bús érzést, a kedves vidámságot, ami ezen a talajon szökött dalba, szárnyra kapta a népszerűség és minden magyarlakta földön, minden magyar járt földön második otthonra talált." .... „Nincs 25 év óta ennek a városnak öröme, vagy bánata, hogy ő részt ne vett volna benne, nincs polgára, nagy vagy kicsi, kinek örömet vagy mosolyt ne szerzett volna." Mikszáth Kálmán főispánnak voltak ezek a szavai, aki nem tartotta „rangon alulinak", hogy részt vegyen az ünnepségen, hogy őszinte, keresetlen, de a város életét ismerő lélekből fakadó szavaival megtisztelje őt. A postavonat Miskolcon 28 percet állt. A kalauzok azt kiabálták: „Miskolc, 28". Innen ered a 28-as elnevezés.

Next

/
Thumbnails
Contents