Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)
VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL
azért, mert más nemzeteknél, ha valaki valamilyen neves dolgot mivel, azt mindjárt „kitrombitálják". Márpedig Benyovszki Móricnak a tettei sokkal nagyobbak voltak az ilyen dolgoknál. Az aláírásában az áll: Költ munkám szabad Szabolcs királyi városban lévő házamba, Szent István havának 30. napján, 1793. esztendőbe. Már maga a Rontó Pál név is figyelmet érdemel, hiszen Benyovszki Móric, Madagaszkár királya hűséges embere és kísérője volt Rontó Pál, akiről a mű címét kapta. A beosztás és szerkesztés ugyanolyan, mint a Nótáriusé, hiszen minden fejezet, cikkely előtt röviden adja a részben foglalt történetek summás ismertetését. De már egészen közel van városunkhoz az első rész bevezetője is: Ezerhétszázharmincnegyedik esztendő Foly nagy áldással, volt mindenben oly bő Hogy az élésházak mind megtöltettek Pincékbe a hordók egymásra tétettek, Egy ugar sem maradt hazánkban hasztalan, Sem férjével lakó asszonyság magtalan, Abba szült engem is anyám e világra, Az anyám én-velem jutott fiú-ágra, Borsod vármegyének azon kies völgye, Melyt a Sajó mos, születésem földje. Erről falum neve is Sajókeresztúr, Melyben gróf Szirmai nemzetség földesúr Rontó Dávid vala neve az atyámnak Sárkány fudit pedig az édesanyámnak Vagyona vól annyi mint parasztgazdának Szokott lenni: dolga jól folyt a hazának Vagy bíró vagy esküdt ember az helységbe Volt ő: híre nélkül semmi nem ment végbe. Az egész helységbe nem volt oly tanult fő írást és olvasni egy sem tudott, csak ő Minden currenseket csak ő olvassa el, Computusokra is Miskolcra ő jár fel. A könyv első része foglalkozik Rontó Pál életével, a második részben van szó Benyovszki Móricról. Az írásos feljegyzések, fordítások után a szájhagyomány is táplálta Gvadányi eme írását. A fejezetek summája a következő: Első cikkely Rontó Pál születése földjéről szól, elbeszéli, kik voltak a szülei, mint jött a világra, miképpen ment végbe keresz-