Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

töztek az emberek. A 10. részben elébb a kancellárnak adta elő tapasztalatait, majd a magyar dámákat pellengérezi ki viseletük miatt. A 11. részben a török háborúról szól. Maga is látott törököt a Duna hídján. Úgy megijedt, hogy hazaszaladt és elhatározta, hogy hazamegy, de eladta lovát egy kapitánynak. A 12. részben pedig a kancellista tanácsára a vásárba ment, ahol görögöket, örményeket talált, akiktől lovat vásárolhatott. Majd elindult és Szatmárig ment. Az utolsó részben pedig, a szomszédja szekerén ért Peleskére, ahol Sándor fia belekerült a verbunkba, Laci fia pedig egy mester leányával házasodik össze, hogy legalább annak leszármazottaival, az unokákkal élhessenek és halhassanak meg. Már ebből a tartalmi ismertetésből is kitetszik, hogy nemcsak tájleírások vannak a műben, hanem néprajzi szokások is, az ízes magyar nyelv pedig külön értéke a műnek. Julow Viktor azt mondja a műről, hogy két alapvető elemből tevődik össze. Egyrészt egy szórakoztató, komikus kalandsorozatból, mint az egész első szakasz, a második szerkezeti szakasz egyes epizódjai, mint a tabáni rác bíró temetése vagy idétlenkedése a bálban, másrészt azokból a szatirikus elemekből, jelenetekből, amelyekben a nótárius megleckézteti a magyarságuktól elfajult pest-budaiakat. A mondanivaló világos: nemzeti karakterünket meg kell őriznünk, hagyományaink őrzése is nemzetfenntartó. De a szokások, ételek, szórakozások, táncok, beszédmód is szorosan hozzátartozik a magyarsághoz, a magyarság-tudatunkhoz. Az idegenmajmolás éppúgy elárulása a magyar voltunknak, mintha másképp árulnánk el az országot. De harcol a félműveltség ellen is, pl. szerepel olyan eset, hogy egyesek azzal akarnak kitűnni, hogy ismernek pár idegen szót, azt ismételgetik, anélkül, hogy igazán tudnák is annak jelentését. Úgymond „keserű szatíra" is van a „bajusz alatt dohogó iróniával". De a magyarországi idegen színjátszásról szóló rész is bírálat. Azonban ne legyünk egyoldalúak valami „öltözet-magyarság" hangoztatásával. Az úgynevezett „nemesi forradalom"-ban 1790-ben, II. József halála után éppen ez volt az országos tüntetés kifejezése. Csokonaival együtt mondhatjuk (A borital mellett) című versből: Hanem hogy a német a Dunán általúszott, A sok bolond módi országunkba csúszott, Maskarává tette a szép magyar dámát, Azólta nem tudjuk a pankrótok számát. Hogy egyoldalúságnak tekintsük-e a magyaros öltözködés kérdését a magyar szokásokkal, tánccal vagy beszéddel szemben, az kinek-kinek az ízlése. Nem kivétel ez alól a férfinem sem. De emberi gyengeségeket, jellemvonásokat is kipellengérez, a csúszómászó embereket, az ok nélkül virtuskodókat, verekedőket. Bírálja a József-féle rendelete-