Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

A költő és történetíró Gvadányi József A Lévay József Közművelődési Baráti Körben elhangzott előadás A miskolci Öreg Jogászok Egyesületében szóltam a múlt évben Csengey Gusztávról, aki arról volt nevezetes, hogy „utolsó kuruc"-nak tartotta magát, ami külsőségeiben is kitetszett, hiszen csizmát, magyar ruhát viselt. Talán különcnek is látszhatott az 1920-as években. Most egy olyan költőről, történetíróról szeretnék beszélni, aki ugyancsak büszke volt arra, hogy „nem viselt más ruhát a testén", csak a magyar ruhát. Nem tanult meg németül sem, jóllehet ősei idegenek, olasz származásúak voltak. Julow Viktor 1975-ben megjelent rá vonatkozó munkájában, a Peleskei nótárius és a Rontó Pál új kiadásához írt bevezető tanulmányában írta, hogy „konokul és rátartian volt magyar", a „hagyományőrzők" közé tartozott, mint Dugonics András, Pálóczi Horváth Ádám, úgymond: „a legkarakánabb szittya". Még Kazinczynak is eldicsekedett magyarságával. De hogy ne csak ezeket a külsőségeket lássuk, magyarságát olyan nagy értékű gyűjtés is bizonyítja, mint az Ötödfélszáz énekek, szinte az első magyar népdalgyűjtés. De nemcsak ebben volt úttörő, hanem Rónay Jácint előtt jóval foglalkozott pszichológiával. De volt csillagász is. Harcolt a nők egyenjogúsításáért, ezzel két évvel megelőzte az angol feminista mozgalom kezdetét. Ha egész írói munkásságát nézzük, úgy jellemezhetnénk - mondja tovább Julow -, mint aki „vasfejű konzervativista", „bigott katolikus", „szélsőséges rendi nacionalista", Habsburg-hű ember volt. Ezek a jelzők is elég anyagot adnának ahhoz, hogy kitöltsük műveinek és munkásságának elemzésével a mai estét. Hátha még elsorolnánk azokat az ellenállásait, amivel a felvilágosodás korának újításait, elsősorban a franciás verselést kifogásolta, támadta, ebben is ragaszkodván a régi magyaros versformához, a négyütemű tizenkettőshöz. Miért tűztük a kör előadásainak témájául őt, a vaskalapost, maradit, a katolikust? A feleletem az, hogy egy olyan megyénkbeli költőről, íróról van szó, akit elfeledett a mai irodalom, az ifjúság talán csak a nevét hallotta, vagy még azt sem, mégis hozzánk tartozik, Miskolchoz is, amint majd Rontó Pál című művéből idézem is az idevonatkozó részeket. így helyi hagyomány emlékének őrzése, munkásságának ismerete. A rá vonatkozó irodalom nem sok. A múlt században Arany János emlékezett meg róla a Koszorú 1863-as II. kötetében, 1894-ben Széchy Károly írt róla gróf Gvadányi József címen, majd 1904-ben Négyessy László a Magyar Remekírók sorozatban, a VI. kötet előtanulmányában foglalkozott vele. Kisebb tanulmányok jelentek meg az Irodalomtörténeti Közleményekben (1913, 1935), az Irodalomtörténetben (1917). Korunkban több értékelő munkát adtak ki, elsősorban az irodalomtörténészek, Geréb László (1951, Csillag), Szauder József uo. Barta János: Gvadányi és haladó hagyományaink címen írt az Irodalomtörténetben 1951-ben,