Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

lucly Társaság rendes tagja, 1863. január 12-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1883-ban rendes tagja. A kiegyezés utáni közélet magán viselte a szabadság, a liberalizmus légkörét, de ez nem nyugalmat, hanem folytonos viaskodást jelentett a pártok, a megyei önkormányzat közgyűlésein. Különösen a választások és a közigazgatási döntések terén kellett harcolnia az igazságért, a vármegye közakaratának érvényesítéséért, a főispánok oldalán ő volt az a biztos ember, aki sohasem „galoppírozza" el magát, hanem a józan középúton a közmegelégedést, a megyei közélet biztonságát és nyugalmát szolgálta. A vármegyei elismerésekkel, kitüntetésekkel szemben többre tartotta munkatársai, felettesei a megye közvéleményének megbecsülését. Hivatalában precíz, kötelességtudó volt, s ez parancsoló példa volt beosztottaira is. 1872-ben a főispáni székbe br. Vay Béla került, aki szintén Deák-párti volt, s 22 év után vált meg ettől a tisztségtől. A megye megbecsülése övezte munkásságát, de mellette Lévay Józsefét is, akit 25 évi főjegyzősége után a megye aranytollal ajándékozott meg, tisztviselőtársai pedig fényképalbummal, amelyben benne voltak mindazok, akikkel megosztotta munkáját. Br. Vay Béla 1894-ben a változó politikai események miatt lemondott főispáni hivataláról, Lévay mindenhová fordult ezt megakadályozandó, de már a Ferenc József-i politika sem bírta el a józan, minden kalandorságtól mentes főispánt, Lévaynak is az elnémítása volt a cél, ezért be akarták fogni a száját a Ferenc József-renddel, s bár meg is kapta, azt mindössze kétszer tette fel, inkább a fiókjában tartotta, mert a legnagyobb rendjel a nyugodt és tiszta lelkiismeret. Minthogy a köztiszteletben és közszeretetben álló Vay Bélát Miklós Gyula váltotta fel, aki ellenszenves volt a megye előtt, az alispán Melczer Gyula azonnal le is mondott, s bár Lévayt 1894 végén a megye alispánná választotta, lelkében sohasem tudott megbékélni azzal a felettessel, aki zsarnokian kormányozza a megyét, beosztottaival is hasonlóan bánik. S bár Miklós Gyula már csak a közvéleményre való tekintettel is a vármegyei törvényhozás örökös tagjává választatta a megyei közgyűléssel, Lévay 1895 végén, 70 éves korában, harminc évi megyei szolgálat után megvált ettől a tisztségtől, hogy kedvtelésének, az irodalomnak és a közért való önzetlen szolgálatnak szentelje szabaddá lett idejét. Mint főjegyző kezdeményezte a megyén az 1869-ben a pesti tébolydában elhunyt Szemere Bertalan hamvainak Miskolcra hozatalát, s 1871-ben ugyancsak az Avas Miskolcra néző oldalában való elhelyezését, hogy Palóczyval együtt élő mementó legyen síremléke a nemzet szabadságának, függetlenségének ébrentartásában. Jó volna, ha a megye ma is így tekintené ezeket a sírokat és síremlékeket. Már nem volt alispán, amikor az országban az első élő nagyságú Kossuth-szobrot Miskolcon felállították 1898-ban - a király 1896-os miskolci látogatása után -, ezzel is kifejezte ragaszkodását, hűségét 1848/49 emlékéhez, hagyományaihoz. Jóllehet sohasem volt hangoskodó demagóg, vagy barikádhős, inkább szívében hordta azoknak az időknek