Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

FAZEKAS CSABA-SOMORJAI LEHET Borsod megye honvédelmi bizottmányi jegyzőkönyvének 1849. évi bejegyzéseiből (Forrás)

a törvényben kimondott közteherviselés nyomán, mind az osztó iga­zsággal megegyezőleg a megyének minden lakosa a közterhet egya­ránt viselni tartozik, de a jelen körülmények is azt kívánják, hogy a már teljesen megüresedett közpénztárban pénz mégpedig minden késedelem nélkül folyjon be; mindezeknek figyelembevételével leg­célirányosabbnak látja ezen választmány félévre kötendő ideiglenes adó alapján a földbirtokra úgy fektetni, hogy minden egyes földbir­tokos különbség nélkül az általa bírt egy-egy köblös földbirtok után megállapítandó pénzmennyiséget minden két hónapban a már meg­határozott mód szerint befizetni köteles leend; magában értvén, hogy a földet nem bíró egyes lakosok is majd megállapítandó pénzbeli mennyiséget fizetni tartozandanak; ennek folytában a szolgabírók uraknak meghagyatik, hogy kerületeikben minden földbirtokot írja­nak öszve mégpedig úgy és akképpen, hogy mellőzve a földek osztályozatát, minden helyre külön táblás öszveírást készítsenek 4 oszlopzatokra, melyekben beírván a tulajdonos nevét, ennek birtoká­ban lévő szántóföldet, melyekhez minden belsőtelek, akármi néven nevezett kert, gyümölcsös és ugarba hagyott föld is számítandó, to­vábbá szőlők, erdők és réteket írják be minden osztályzatú rovatokat különösen summázzanak és az ekképpen készített öszveírást, a hely­ségekben lévő földek számát előmutató summás kivonatokat hozzá­csatolva folyó évi március 10-ik napjára okvetetlen és felelet terhe alatt az alispáni hivatalnak további intézkedés végett nyújtsák be. Egyébiránt a számadatlan bírák megvizsgált számadásaikbúi ki­kerekedő nem csekély pénzösszeg is egyik kútforrásúl szolgáltatván a pénztár különben is rendkívüli kiadásai fedezésére, de egyébként is az osztó igazsággal egyaránt megegyezvén az, hogy az adózó népet törvényes tartozásaikon felül zaklatott és számadásaikban elmarasz­talt bírák a náluk különben addig is törvényellenesen húzott tartozá­saikat fizessék be; ennélfogva a Máry Pál 17 elnök úr alatt öszveült számozó törvényszék arra figyelmeztetek, hogy az ily bírók által be­adott és a számvevő urak által már általnézett számadásokat hala­déktalanul megvizsgálván, az elmarasztalási öszvegeket bevétel vé­gett az illető kerületi szolgabíró uraknak adja ki; és arrúl hogy mily öszveg bevételét melyik szolgabírónak hagyta meg ezen választ­mánynak, avégett nyisson táblás jegyzéket, hogy az illető késlekedő 17 Borsod vármegye konzervatív felfogású tisztviselője, 1849. augusztus és december között Borsod megye cs.kir. hatóságának elnöke. Szendrei, 1911.137-139. p.

Next

/
Thumbnails
Contents