Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

FAZEKAS CSABA Az első népképviseleti országgyűlés történetéből Palóczy László beszédei és képviselői indítványai (1848. július-december)

lenállás elkerülése érdekében - tanúi lehettünk. Kossuth és a szabadságharc vezetői egyébként több ízben is hangsúlyozták, hogy az egyház első számú feladatának a nép szellemi igényeinek kielégítését tekintik, másodsorban pedig közéleti téren - nem egyszer alaptalanul szerették volna elérni, hogy a főpapok a nemzeti kormány érdekében vessék latba kétségtelenül meglévő befolyásukat.

145 Érdemes még felidézni a csanádi püspökségbe emelkedett Horváth Mihály (aki egyébként nemcsak a püspöki kar Kossuthot Debrecenbe követő egyik „fehér hollója",

146 hanem a Szemere-kormányban Eötvös kultusztárcájának örököse, majd az emigrációban az egyházi rendet elhagyó történész is volt) véleményét is, aki szintén meg volt győződve a polgári államba illeszkedő egyház átfogó reformjának szükségességéről és helyességéről. 1849-re, tehát a Szemere-kormány által változatlanul megoldandó tervekre vonatkozóan így írt: „Ezeket tehát [ti. az egyház szerkezetét és államhoz való viszonyának elemeit], a polgári társaság java úgy kívánván, a státushatalom közbejöttével ismét meg lehet, sőt meg is kell változtatni. [...] Márpedig e reformokat az egyház külszerkezetében és igazgatásában múlhatatlanul szükségessé tette a politikai átalakulás. Politikai s polgári életünk a forradalom által demokráciái alapot, szellemet s formákat nyert: az egyház külviszonyai sem maradhattak tehát a régiek az állodalom s annak kormányzata irányában. A demokráciái állodalom nem tűrhette a maga kárára s hátránya nélkül, hogy a polgárok egy része egyszersmind oly társaság tagjai, melynek szerkezete s kormánya az abszolutizmus legélesebb elveire, a puszta önkényre vannak alapírva."

147 Logikus tehát a feltételezés, hogy például a polgári állam az egyházi oktatás dominanciájára, sőt kizárólagosságára épülő iskolarendszeren is változtatásokat kell, hogy eszközöljön. (Az ezzel ellenkező felfogást Horváth Mihály kissé túl szókimondóan, de lényegre törően „a középkori eszmezavarból fennmaradt tévedésnek és nevetséges kevélységnek" minősítette.) Horváth szerint a püspöki kar reakciója már csak azért sem volt meglepő, mert a főpapok kinevezését a bécsi udvar mindenkor politikai szempontjainak vetette alá, s megvoltak az eszközei arra, hogy kizárólag „ruganyos jellemű, meggyőződéseiket önérdekeik miatt a hatalomnak mindenben föláldozni kész vagy 1« Ld. erről például Kossuth 1848. december 22-i beszédét: KLÖM. XIII. 815. p. 146 Vö. pl. Deák, 1994. 234. p. M Horváth (1986) 372. p.