Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)
STIPTA ISTVÁN Az igazságszolgáltatás szervezetének átalakítása 1848-1849-ben
telte a városi reformot, a városi bíróságok összetételének törvényi szabályozását. Az 1840-es évek második felétől megjelentek a városi közigazgatás és bíráskodás elválasztását követelő korszerű gondolatok. Az átmeneti intézkedések ellenére a törvényhozás szükségesnek látta a korabeli magyar igazságügy gyakorlati igényeknek megfelelő átalakítását. A változásokat azonban a tradíciók kíméletével, fokozatosan és kizárólag a törvényhozás útján képzelték el. A rendi szokásoknak megfelelően ezért az 1791:67. tc. országos bizottság felállítását rendelte el, amelynek egyik feladata a bírósági rendszer átalakítása, korszerűsítése lett volna. Ez a módszer eleve kizárta a gyors döntést, lehetetlenítette a radikális változásokat. Az 1827:8. tc. is csupán megerősítette a bizottság mandátumát, azonban az elkészített tervezetek nem kerültek a törvényhozás elé. Nem vitatható azonban, hogy a bizottsági tevékenység ébren tartotta a bírósági reform iránti elméleti igényt, és a tervezetek vitája során számos előremutató megoldás, külföldi példa vált ismertté a politikai kérdésekkel foglalkozók előtt. A korabeli bírósági szervezet és hatáskör átmeneti szabályozására a szűkebb értelemben vett reformkor előtt is történtek törvényhozási kísérletek. Ezek egyike eredménye az 1792:16. tc. volt, amely az igazságszolgáltatás gyorsítása érdekében elrendelte, hogy a királyi ítélőtáblákhoz további négy bírót kell kinevezni. Az 1807:9. tc. addig, ameddig az 1791:67. tc.-kel kiküldött regnicoláris bizottság gyökeres javaslattal nem állt elő, „ideiglenes érvénnyel" szabályozta a királyi ítélőtábla hatáskörét. Eszerint a kifogásolt büntető ítéleteket két külön tanácsban kellett megvizsgálni. A Horvát-Szlavónországból fellebbezett ügyek a hétszemélyes tábla hatáskörébe kerültek, a tárnoki szék döntéseit is itt vizsgálták felül. Az 1836:45. tc. elrendelte, hogy a polgári jogviták eldöntésére is egy új királyi táblai tanácsot kell létrehozni. A törvény nyomán a bírák számát 23-ról 31-re emelték. A rendelkezések előremutatóak voltak, hiszen ismét szűkebbre vonták az ítélkezés terén fél évezrede érvényesülő területi különállást, és világossá tették a fellebbezés rendjét. Az új szervezeti megoldásnak fontos jogfejlesztő szerepe volt, hiszen a felsőbb fórumok egységes elvek szerint dönthettek a megfellebbezett jogvitákban. A XIX. század elejére megszűnt az időszakonkénti bíráskodás. Egyedül az a szokás élt tovább, amely szerint magyar bíróságok az országgyűlés időszaka alatt nem bíráskodhattak. Az 1830:6. tc. változtatott ezen a rendszeren és elrendelte, hogy az első fokú bíróságoknak valamennyi hatáskörükbe tartozó kérdésben a törvényhozási