Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

STIPTA ISTVÁN Az igazságszolgáltatás szervezetének átalakítása 1848-1849-ben

fogant, a történeti tradíciókhoz való ragaszkodás megnyilvánulása volt. Az 1791 utáni Magyarországon minden esetre a súlyos következménnyel járó büntető ügyben végső fokon azonos fórum, a királyi kúria hozott ítéletet. Megtartották II. József 1790. február 15-i rendeletét is, amely szerint a halálra ítéltek képviselői (jobbágyok esetében a szegények ügyvédei) kegyelmet kérhettek az uralkodótól. A nemzeti igényeknek megfelelő rendelkezés született a politikai jellegű ügyek elbírálása terén. Az 1791:56. tc. - a Habsburg udvar által kétszáz éve folyamatosan gyakorolt alkotmánysértést orvosolva - a legsúlyosabb állam- és uralkodó elleni bűncselekmények (felségsértés, hűtlenség) elbírálását a magyar királyi kúriához utalta. Ezekben az ügyekben ezentúl első fokon a királyi tábla, másodfokon a hétszemélyes tábla döntött. Ezzel formailag megszűnt a delegált bíráskodás, amely a magyar rendi ellenállással szemben alkalmazott hatékony megfélemlítő és jogellenes megtorló eszköz volt. Az 1790/1791. évi bírósági reformok nyomán a magyarországi bírósági szervezet az 1780. előtti állapotát kapta vissza. A lényegében változatlan szervezet mellett azonban az országon belül jogerősen elbírált ügyek száma jelentősen megnövekedett. A királyi kúria hatásköre is kiszélesedett. A büntető ügyek legfelső szintű eldöntése mellett a kúria határozott a magánjogi jogvitákban beadott fellebbezésekről. A területi és rendi partikularizmusnak a civiljogban Magyarországon is nagyobb szerep jutott. Ezzel magyarázható, hogy egyes személyek illetve kiváltságolt területek jogvitáiban a reformkorszak idején legfelsőbb szinten különös hatáskörű fórumok döntöttek. A központi bíróságok (királyi tábla, hétszemélyes tábla) fellebbezési hatásköre nem terjedt ki a személynöki városok polgári pereire, a praedialista székek, a jász-kun kerületben felmerült jogviták, a katolikusok és görögkeleti vallású személyek házassági pereinek végső fokú eldöntésére. A jogegyenlőség elvét sértő szervezeti megoldás ellen legélesebben Deák Ferenc és Szemere Bertalan lépett fel. A hagyományos magyar bírósági szervezet visszaállítása után újra működtek a szabad királyi városok fellebbezési hatóságai is. A tárnoki szék 1790 után a régi szervezetét kapta vissza. A hatásköre annyiban változott, hogy - a II. József által 1784. április 24-én elrendeltekkel szemben - a bányapereket már nem ide, hanem a királyi táblára fellebbezték. Jelentős terhet jelentett e felsőbíróság számára, hogy a pénzgazdálkodás és a hitelélet fejlődésével egyre szaporodó csődpereket 1840-ig itt döntötték el. A polgári ellenzék határozottan kövein