Rácz Imre: Adács. A római katolikus templom, a plébánia és a népoktatás története (Miskolc, 1998)
AZ ADÁCSI EGYHÁZ
gár Gyula pesti szobrászművész keze megújítja, 1971 őszén. (A szobrok Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Pált és Remete Szent Antal ábrázolják.) E munkálatokat követőleg, Erdőssy Gyula orgonaépítő generáljavítást végez orgonánkon. Októberben pedig a temetői ravatalozó beton előtere fölé, vasrudakon nyugvó, bádoglemezzel fedett tető épül. 87 A Szent Vendel szobor a Bajcsy-Zs. úton (1970) 87 1970. július 12-én átrakattuk a plébánia 3 cserépkályháját. Október 10-én lett készen a kántorlakás szénraktárt és ólat magában foglaló melléképülete. 1971. február 27-én második ravatalozó vasállványt állítottunk fel a temetó'i ravatalozóban. 1971 tavaszán 1 fehér, 1 viola, selyem és 1 fekete bársony, ókeresztény kazulával gyarapodott templomunk miseruha felszerelése; ugyanekkor 42 méter hosszú piros, kókusz-szó'nyeget kapott a templom, mindkettó't a hívek adományából. Megújítják még a hordozható Mária-szobor festését és aranyozását, és generál-javítást hajtanak végre a hangosító berendezésen. •