Rácz Imre: Adács. A római katolikus templom, a plébánia és a népoktatás története (Miskolc, 1998)
AZ ADÁCSI EGYHÁZ
érdemelt pihenés napjait, amikor 1913. március 5-én, 85 éves korában, „a hú szolga bement Ura örömébe". Ekképpen Sikorszky József plébános segítség nélkül fog hozzá adácsi működéséhez. 11 éven át csak 2 alkalommal van valaki mellette; az egyik Schmidt Lajos szatmári egyházmegyés ny. lelkész (1910 novemberétói 1911 március végéig), a másik László Zoltán kisegítő (1917 szeptemberétől 1918 március végéig). Az anyakönyvi bejegyzések arról tanúskodnak, hogy a gyöngyösi ferences atyák és a plébánián megforduló vendégpapok is szívesen közreműködtek a szentségek kiszolgáltatásában. A közben (1909. január l-jén) esperessé kinevezett plébános, 1912-ben Johann Kotor gyöngyösi műfestő és szobrásszal átfesteti a főoltár Szent Jakabképét. E kép azóta újabb átfestésen ment keresztül. De az előbb említett festőnek még megvan két másik nagyméretű képe a sekrestyében. Az egyik Jézus megostorozását, a másik a Keresztről való levételét ábrázolja. 37 1914. szeptember l-re Sikorszky plébános 2 új tanítói állást szervez és 2 új tantermet építtet, s ezzel róm. kat. iskolánkat 6 tanítóssá és 6 termessé fejleszti. 1914. október 29-én az iskolaszéki tagválasztó gyűlésből a következők kerülnek ki győztesen: André István, Ács János (Leó), ifj. Győri János, Hevesi István, Juhász András, Lénárt András, ifj. Pokovai János, Rapi József, Tóth Ambrus (Dári), Varga András, Varga János és Zavarkó Antal mint rendes tagok; Kiss f. János, János Sándor és Juhász András mint póttagok; Berényi Lajos kántortanító és Paczelt Ferenc tanító pedig mint hivatalból tagok, ezek közül - nem sokkal később - ifj. Győri János községi bírót egyházközségi világi elnökké, Paczelt Ferenc tanítót egyházközség jegyzővé, Juhász András földművest egyházközség gondnokká választják. 37 A főoltárkép vásznának hátsó oldalán a következő felírás olvasható: „Festette: Johann KOTOR műfestő és szobrász, Gyöngyös, 1912-ben. Fizette: Széplaki Anna és Barna Emer."