Rácz Imre: Adács. A római katolikus templom, a plébánia és a népoktatás története (Miskolc, 1998)

SZILÁNKOK

A két, sőt háromfelé való adózás rendkívül súlyos teherként nehezedett a földművelő jobbágy vállaira. Sokan közülük, - ha már nem bírták az igát, - elmenekültek más falvakra. Olyan is akadt a menekülők között, aki nem bírta elviselni a földesúr bánásmódját. A földesurat hajtotta a török, a földesúr pedig a jobbágyát. Ilyen menekülésről Adáccsal kapcsolatban is tudunk. Egy időben Musztafa, Szécsény várának olaj-bégje (talán az, akiről 1576-ban mint budai basáról olvasunk), volt Adács földesura. Ez a török iránt hűséget mutató magyar kisnemesnek, Pethes Jánosnak juttatott egy darab földet Adácson. Pethes János egyik jobbágya, Kovács István, nem bírván a földesúr bánásmódját, Adácsról megszökött Hortra, és ott Bosnyák Judit asszony birtokán keresett menedéket. Pethes János követelte ugyan a szökött jobbágy visszatértét, de minthogy Horton is Musztafa volt a földesúr, nem bánta a jobbágy szökését, mert reá nem háramlott ebből semmi kár. így Pethes János volt jobbágyához való jogát csak tiltakozás alakjában tarthatta fenn.

18 Se szeri, se száma a szegény nép rendes és rendkívüli adójának, melyet legtöbbször maga a katonaság hajtott be irgalmatlanul. Egy-egy 60-80 tagból álló lovascsapat ment a falvakba a hűbéressel és a kincstári közegekkel. Ilyenkor a csapatot a lakosságnak kellett élelmeznie, nem is szólva arról, hogy a katonaság szabadon garázdálkodott. A sok panasz miatt ezen adózást később úgy módosították, hogy nem száll ki a katonaság, hanem a nép hozza be az adót a központba, és a kiszálló katonaság élelmezésének elmaradása fejében fejenkint 2 akcsét fizet. Mikor aztán a nép nem fizette be adóját idejében, vagy más kivihetetlen parancsot nem teljesített, a török nem rettent vissza a falu felperzselésétől, az 18 SZEDERKÉNYI NÁNDOR: id. munkája, 246. o.