Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)

Bevezetés. (Palóczy László 1848-1849-ben)

Ez a bizonyos augusztus 11. valóban a „forradalom történetének legdrámaibb és legzsúfoltabb napja".

124 Kossuth az éjszaka folyamán értesült a katasztrofális temesvári csatavesztésről, amelynek egyetlen következménye lehetett: Kossuth és a Szemere-kormány lemondása, valamint Görgey felruházása a legfőbb polgári és katonai hatalommal. Kossuth a „Nemzethez" címzett nyilatkozatában magyarázta meg lépését,

125 majd nem sokkal később távozott Aradról. Palóczy László az utolsó napokat megörökítő emlékiratok tanúsága szerint az aradi várban foglaltatott szállást,

126 Kossuth közvetlen közelében, vagyis szemtanúként élte át a végakkordok drámáját. Augusztus 10-én délután falragaszokat helyeztetett el Arad utcáin és a középületeken, melyet Palóczy korelnökként írt alá, s melyben másnap délelőttre összehívta az országgyűlés ülését.

127 Tudomásunk szerint eddig még senki nem tette fel a kérdést, pedig logikusan felmerülhet: miért hívatta össze Palóczy a képviselőket? Egyrészt semmi nem utal arra, hogy Kossuth vagy Szemere utasítására tette volna, hiszen utóbbiaknak sok más dolguk is akadt ekkor, nem valószínű, hogy a törvényhozás összehívásával foglalkoztak volna, aminek ebben a helyzetben valóban nem sok gyakorlati haszna volt. Megkockáztathatjuk a feltételezést, hogy Palóczy saját elhatározásból (esetleg szóban egyeztetve Szemerével vagy Kossuthtal) hívta össze a képviselőket, hogy folytassák a Szegeden megszakadt ülésezést. Másrészt: fontos, hogy amikor Palóczy a falragaszokat kitetette, még nem tudott a temesvári összeomlásról, sőt mivel a kormány augusztus 10-i ülésén is kifejezetten optimistán ítélték meg a Bem fővezérletével folyó ütközet esélyeit,

128 nyilván Palóczy sem gondolhatta másként. S mivel nem volt információja a vereségről, előzetesen bizonyára nem úgy tervezte saját beszédét sem, ahogy az másnap alakult. (Ld. 1.45. sz. dokumentum.) Akkor pedig egyetlen célja lehetett mindezzel: folytatni a törvényhozás munkáját, biztosítani a folytonosságot, fenntartani a törvényességet, jelezni, hogy a „nemzet képviselői" helyükön vannak, mindent elkövetnek a működőképesség fenntartására, még az adott körülmények között is. Ez az elszántság, amellyel Palóczy azt igyekezett sugallni, hogy az ország vezetői kézben tartják a dolgokat, ők pedig maguk továbbra sem forrófejű lázadók, hanem Magyarország törvényes képviselői, mindenképp hazafiúi erénynek nevezhető. De az is, ahogy végül Palóczy ezt az utolsó ülést levezette. Mivel jegyzőkönyvet nem készítettek (mint Palóczy szellemesen megjegyezte, azt majd csak a történetírás utólag fogja megírni), nem tudjuk pontosan, hogy mit is mondhatott, de megítélésünk szerint nincs jogunk abban kételkedni, hogy a szem- és fültanúk által meg'4 Deák, 1994. 335. p. 125 Kossuth lemondása és kiáltványa: KLÖM XV. 845-846. p.; Katona (szerk.). 1994. 498-500. p. '~

6 Besze János esztergomi képviselő emlékiratát Id. Beér-Csizmadia, 1954. 478. p. Az utolsó aradi ülésre a másik fb forrásunk Jókai Mór élettörténetén alapul, aki szintén Aradon élte át a szabadságharc végnapjait. Ld.: Mikszáth, 1954. 167-168. p. Röviden említi még: Kacskovics Lajos emlékiratai. OSzKK. Fol. Hung. 1329. 147. p. 127 Az előző pontban említett két nagyobb emlékezés ebben ellentmond egymásnak, egyikük 9, másikuk 10 órára teszi az ülés kezdetét. 128 Az augusztus 10-i minisztertanács hangulatát részletesen ismerteti: Horváth (1986) 376-383. p.; Id. még: Deák, 1994. 334-335. p.