Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Borsod vármegye országgyűlési képviselője, Komárom várának védője: Klapka György (1820-1892)

másnap újra kellett megkezdeni Bodrogkeresztúr mellett, mire az ellenséges had itt is Mád felé visszavonulásra kényszeríttetett. A csapatok főleg Tárcáinál jól viselték magukat, de az ellenség meghátrálását az is előmozdította, hogy sűrű, átláthatatlan köd nehezedvén a tájékra, az ellenség nem vehette ki pontosan hadierőnket, s azt sokkal nagyobbnak tartá, mint amekkora volt valósággal. Schlik Mádról Kassára vonult vissza; én egész a Hernád völgyéig üldöztem, ahol aztán gyönge hadtestemet összepontosítottam, hogy az ellenségnek - melynek az osztrák Schulzig hadosztálya Hatvanon és Miskolcon át segítségére sietett - mozdulatait megfigyeljem. A tarcali és bodrogkeresztúri ütközetek után néhány napra a hadügyminisztériumtól egy leiratot kaptam, amelyben Miskolc kiürítéséért szemrehányást tesznek nekem, s azért meglehetős nyersen kérdőre vonnak. Jobb érzésem föllázadt ez eljárásra, mert azt hittem, hogy a hadügyminisztériumnál annyi belátásra mégiscsak számíthatok, hogy a rendelkezésemre álló csekély és méghozzá annyira megbízhatatlan erő mellett nem fogják azt a kettős feladatot rám róni, hogy a debreceni országutat fedezzem, de egyszersmind a miskolc-pestit és a miskolc-kassait is megtartsam. Ebből a leiratból szándékos rosszakarat volt kiolvasható. Azon a ponton állottam ekkor, hogy letegyem a parancsnokságot, de ettől a lépéstől visszatartottak bajtársaim, különösen a magasabb tisztek, akik napról napra több-több bizalmat helyeztek belém. Mindazonáltal nem mulaszthattam el, hogy erre az igazságtalan támadásra a következő választ ne juttassam a hadügyminisztériumhoz. *** A magas minisztériumnak január 24-éről kelt leiratából értesültem, hogy Miskolc föladása nekem hibául rovatik föl, s azzal vádoltatom, hogy az ország érdekeinek nem szolgáltam úgy, mint ez az általam betöltött fontos állomás elfogadás által kötelességemmé tétetett. Fáj, hogy ily szemrehányást kell elviselnem éppen akkor, midőn az ellenség megveretve gyors hátrálásban éppen oda tér vissza, ahonnan jött. Fáj ez a szemrehányás továbbá azért is, mert én attól a meggyőződéstől vagyok áthatva, hogy a rám bízott hadtest fegyverének becsületét csakis ily módon lehetett visszaszerez-