Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

beállott est, részint mindkét oldalon a csapatok fáradsága megszüntette a további hadmüveleteket. A személyes vitézségnek számos példáit lehetett látni e napon. Verpeléth faluban öldöklő harcz folyt. Korán reggel elfoglalták azt az osztrákok és erős támaszul szolgált nekik vonaluk ezen oldalán. A Zanini-féle olasz légió egy százada, mely Eszéknél jött át a magyarokhoz, a magyar tiroli vadászok által támogatva, borzasztó vérfürdő után rohammal vette be a falut. Sokáig tartották is azt, daczára az osztrákok számos és kétségbeesett kísérleteinek, hogy őket ez állásból kiverjék. Még akkor, midőn látták, hogy túlerő támadja őket, vonakodtak a falut elhagyni és makacsságuk daczára tökéletesen bekerítették őket. A tiroli vadászok keresztültörték magukat az ellenségen, de a szerencsétlen Zanini gránátosokat, akik a templomban sánczolták el magukat, a helység bevételénél megadásra kényszeritették, daczára huszáraink ismételt és véres támadásának és erőfeszítésének, hogy őket kiszabadítsák. Az osztrákok a Zanini század ellen különösen el voltak keseredve, mert az a háború kezdetén a császáriaktól hozzánk pártolt át. Kossuth később személyesen mondott köszönetet a vitéz tiroli vadászoknak, akik oly derakasan verekedtek, még pedig az egész hadsereg előtt hősies erőfeszítésükért és minden egyesnek 5 forintot ajándékozott e szavakkal: „Ti vagytok és maradtok az én tiroli vadászaim"...Visszatérve a kápolnai csatához, nem tagadható, hogy az a magyar hadsereg fényes fegyvertényeinek dicsőséges bizonyítéka volt. A kivívott csekély előnyöket azonban drága vérrel kellett megvásárolni. Az osztrákok Pest felé vonultak viszsza és a mieinket kétségtelenül mint a harcztér urait hagyták ott. Sok nemes és erős harczos örökre lezárt szemekkel fedte a szerencsétlen kápolnai síkságot. A holtakat ünnepélyesen, teljes katonai pompával temették el, és amig a gyászfályolos háromszínű zászlókat, mintegy utolsó istenhozzádot intve, eresztették a bátor harczosok sírjaiba, addig az ágyúk döreje ünnepélyesen zúgott a katonák gyászmiséje gyanánt a légben. A csata utáni napon Dembinsky az egész hadsereg visszavonulását rendelte el a Tiszán át, Tiszafürednél. Guyon az ő hadtestével, amely a csata napján inkább néző mint tényleges szereplő volt és arra volt utalva, hogy figyelő állást foglaljon, most Dembinsky hadtestét fedte a visszavonulásnál, míg Görgei azon parancsot kapta, hogy a poroszlói töltésnél álljon fel, hogy annak megvédése által az átvonulást fedezze. E helyett azonban Görgei