Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

hideg volt és noha ellenünk harczoltak, még sem lehetett őket ellenségeknek tekinteni, annyival is inkább nem, mert kérdésemre, hogy kiért és miért harczoltak, még csak választ adni sem tudtak. Meghagytam, hogy a parancsnokló tisztet, ha visszatér, küldjék hozzám. Midőn megjött, megmondtam neki, hogy ki vagyok és megkértem, hogy a szegény foglyoknak valamivel jobban viselje gondját. Közöltem vele okaimat. Mert eltekintve a részvéttől, melyet azok bennem támasztottak, miután láttam, hogy a kemény hidegben mezitláb kellett menniök, megkövetelte a magyar nemzeti becsület, a magyar vendégszeretet hirneve is, hogy az elfogottakkal nemeslelkűséggel és emberséggel bánjanak, a mint ez Görgei táborában is történt. E tekintetben a magyarok előnyösen különböztek ellenségeiktől. Felkértem a tisztet, hogy küldjön egy csizmadiáért, mindent meg fogok fizetni. Az mégis tette amit óhajtottam és nemsokára nyolcz olyan fogoly, a kiknek lábai egészen meztelenek voltak, el voltak látva csizmákkal. Miután kifizettem a csizmákat, meghivtam ebédre a tisztet és azután boldog öntudattal utaztam tovább, mert jót cselekedtem, ami bizonyosan meghozza gyümölcseit. Mint később megtudtam, ezen foglyok közül többen csakugyan a magyar hadseregben szolgáltak és vitéz katonáknak bizonyultak. Délután 3 órakor érkeztem utazásom czéljához Debreczenbe. A nélkül, hogy valahol megszálltam volna, azonnal a városházára hajtattam és elmentem Szőlősyhez, kinek azt mondtam, hogy rögtön a kormányzó elé akarok jutni. Átmentem az előtermen, mely, mint mindig, várakozókkal volt telve, és elérkeztem Kossuth szobájához. Beléptem. A kormányzó szokott szivélyességgel fogadott. Az első üdvözlések után átadtam neki a pénzt és a nyugtákat a Moteschiczky-féle leszámolásról, Luzsensky levelét és elmondottam neki szóbeli közléseimet. Mindenben észrevettem, hogy Kossuth nagyon le volt hangolva. Ennek okát mihamarább közölte velem; azt monda: „Épen most hozott egy futár Dembinsky táborából levelet; 60 tiszt akarja kérni elbocsáttatását, mert nem akarnak tovább Dembinsky táborában szolgálni". Ez ugyanazon beadvány volt, melyet már Miskolczon láttam és így hát jól ismertem. „Most tehát" folytatá Kossuth „öntől remélem az igazságot hallani; ön volt a hadseregnél, ön ismeri az ott uralkodó hangulatot, mondja meg tehát miként állnak ott az ügyek?" Igy válaszoltam: „Kötelességem kormányzó úr, titkolódzás nélkül mindent, amit láttam és hallottam, közölni. Dembinsky