Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

gátasomról értesítettem és megkértem, hogy Kossuthnak az egész ügy állását körülményesen és pontosan írja le, azt hittem nem találok alkalmasabb pillanatot, mint a mostanit arra, hogy a mit már régen terveztem, egyszer egészen leplezetlenül nyilvánítsam neki véleményemet. „Tábornok ur" kezdem „tudom, hogy bírom bizalmát és azért ugy hiszem megengedhetem magamnak a nyilt és becsületes szókimondást. Nem hiszem, hogy ön Kossuthtal megfelelő viszonyban volna. Ön Kossuthtal minden levelezést és szükséges értesítést igyekszik kikerülni és az ő leveleire ugy ahogy tud, szóbeli válaszokat szokott adni. A míg csak legalább is írásbeli levelezésben nem bocsátkozik vele, semmi jó nem származhatik és kölcsönösen idegenek maradnak. Kérem Önt, győzze le kedvetlenségét és kezdjen meg a kormányzóval bizalmat keltő levelezést, tegye meg ezt a vérző haza érdekében. Magyarázza meg Kossuthnak a hadsereg kedvtelenségének zavaros körülményeit. Amit élő szóval megtehetek, bizonyára meg is teszem; erősen meg vagyok győződve arról, hogy Kossuth maga is el fog jönni a hadsereghez, hogy békét létesítsen és meghozza a kiengesztelődést, a mit csak ő tehet, mert szeretetreméltó szavai mint balzsam csepegnek a megkeserített szívbe és ismét visszaállítják a bizalmat. „Ha ön azt ki tudja vinni" válaszolá Görgei, „hogy Kossuth a hadsereghez jöjjön békét teremteni, úgy mélyen meg fogok hajolni ön előtt." „Tábornok úr" felelém, „nem kívánok egyebet, csak ígérje meg nekem, mint egy valódi katona kezet adva rá, hogy Kossuthtal értekezni fog és akkor ugy hiszem biztosithatom arról, hogy Kossuth a hadsereghez jön." „Helyes elfogadom!" monda Görgei és kezet adott. Örömkönnyeket sirtam, mert reméltem, hogy ezáltal az ország sorsának más irányt adnak és annak megmentését gyorsítják. Ezen pillanatban léptek be Luzsensky és Danielis. Görgei közölte velük, hogy épen most Ígértem meg neki, hogy Kossuthot rábírom a hadsereghez való jövetelre, hogy a megzavart egyetértés újra helyreálljon. Mindketten igen örvendettek e hírnek és (illemből) megcsodálták éleslátásomat, mely megmutatta, hogy miként lehet itt legjobban segíteni. Szinte, jól éreztem magamat, hogy volt annyi bátorságom és Görgeinek nyíltan mondtam meg a véleményemet. Az elutazás ideje elkövetkezett és Görgei adott szavát újra ismételte, miután osztotta velem azon reményt, hogy ily módon czélunkat jelentékenyen meg fogjuk közelíteni. Ezután nemsokára az utczákon átrobogott kocsim; aki ismert, még egy barátságos is-