Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

De térjünk vissza a bálba. Görgei és Luzsensky bemutattak a város első családjainak, akik őszinte örömüket fejezték ki afe­lett, hogy engem megismerhettek; mert a mellett, amit tetteimről általában kikürtöltek, Görgei és Luzsensky nagy buzgósággal még közelebbi részleteket és körülményeket mondottak el, ugy hogy csekély szolgálataimat sokkal nagyobbra tartották, mint én azt igényeltem. Szünóra alatt egy pompásan diszitett mellékteremben vacsoráltunk. A legvidámabb kedélyhangulat uralta az egész tár­saságot. Az asztalnál szakadatlan éljenzéstől és harsogó zenétől kisérve, lelkes felköszöntőket mondottak a haza jólétére, Kos­suthra és másokra és vigan üritették a poharakat a várható nagy győzelmekre. Az ünnepély reggelig tartott. Aztán búcsúztak és mindenki egyhangú dicsérettel adózott Görgeinek, hogy jól tudja a figyelmes és szeretetreméltó házigazdát adni. Azon tervemből, melyet a bálra kieszeltem, semmi sem lett. Nem volt hozzá kellő alkalom. Csak a következő napon találtam ilyent. Alig hangzottak el néhány óra előtt a báli zene hangjai, mi­dőn hadseregünk zenekarainak harsonája ébresztett fel. A csapa­tok nagy díszszemlére vonultak fel, melyet Görgei e napon tartott meg. Az egész vidékről csak ugy özönlött a nép a városba, hogy ezen nagy katonai szinjátékot megnézze. Minden ablak telve volt nézőkkel és ismét lengtek a kendők és zászlók az összes utczákon, és a háztetőkről is; messze elhangzott az összegyűlt tömeg lelkes éljenzése. Görgei a csapatokat háromszor léptette el előttünk. Először jöttek hős honvédeink, kék nadrágjukban és barna, piros zsinórokkal megrakott áttilájukban; aztán a huszárok büszke és gyors lovaikon, végre a tüzérek, fényes a naptól csillogó ágyúik­kal. Minden elléptetésnél, az ujjongó tömeg kiálltásaitól kisérve, lobogtatták a háromszinű zászlót; mint érezték magukat ezúttal a „valódi" kassaiak, azt nem tudom. De a magyar, aki a rögöt művelte, örvendett, hogy fivérét vagy fiát vagy valami közeli atya­fiát vagy más jó ismerősét pillanthatta meg a szép uj egyenruhá­ban. A pusztának barna fiai azonban valóban pompásan festettek. Semmi sem hiányzott róluk és bizony csodálatra méltó volt, hogy miként volt lehetséges egy ilyen, 28000 emberből álló hadtestet ily gyorsan és oly fényesen felszerelni. Hasonlót csak egy oly teremtő szellem, mint Kossuth tudott létrehozni; persze az egész nemzet bizalma és szeretete támogatta őt ennél a leghathatósabban.

Next

/
Thumbnails
Contents