Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

re kényszerítve volt. Teleki László gróf, Magyarország diplomácziai ügynöke Parisban, a szinte ott időző Dembinskyvel tárgyalásokat kezdett, hogy a hires tábornokot a magyar szabadságharczban való részvételre rábírja. Az öreg nagyon nehézkesnek mutatkozott. Már nagyon hozzá szokott a békéhez és a kényelemhez és igy nehéz volt neki azt elhagyni és a harczi zajba rohanni. Dembinsky kényelemszeretete nálunk sem hagyta el ó't. Teleky minden áron meg akarta ó't nyerni. Derék tábornokokban abban az időben a magyar hadseregnél érezhető' hiány volt. Külföldiekkel kellett azt pótolni. „Vous serez tout ce yue vous voudrez!" (Ön az lehet, ami akar") Ígérte Teleky. „Excepte Général en chef!" (Kivéve főparancsnok?) jegyzé meg Dembinsky. Teleky biztosította ó't arról, hogy a magyar kormány épen ezen állást szánta neki; igy aztán Dembinsky beleegyezett és átvette a főparancsnokságot. Görgei nem mondhatott ellent, de büszkesége nagyon meg volt sértve. Ezt nem is igen igyekezett titkolni. Tisztjei társaságában keserűséggel és heveskedve nyilatkozott ezen melló'zés miatt. Itt lehetett eló'ször hallani, hogy oltalmazóját és pártfogóját, Kossuthtot, gyalázta. Február 14-iki napi parancsában hirdette ki a csapatoknak a főparancsnokságtól való visszalépését és felhívta okét, hogy kövessék példáját és ne epesszék magukat ezen „meg nem érdemelt" melló'zés miatt és tartsák magukat ugy mint ó' mindenben a „lengyel" tábornok parancsaihoz. Nem hiányzik ugyan ahhoz egészen az anyag, hogy Dembinsky hadműveleteit megítéljük, mégis igazán alapos ítéletet azokról csak az utókor mondhat. Annyi bizonyos, hogy Dembinskynek Klapkához intézett és már emiitett parancsa igen nagy hiba volt. Katonai tudományát kétségbe ugyan nem lehet vonni, de ő az 1830-iki lengyel forradalom, vagyis 19 év óta nem hadakozott; azonfelül nem ismerte országunkat, még kevésbé katonáink nyelvét és szokásait, így tehát Görgeivel egyetértóleg kellett volna eljárnia, mieló'tt annak terveit megsemmisítette volna. Annyi tény, hogy Görgei e pillanattól fogva elkezdett ármányokat szőni, még ugyan nem a haza ellen, hanem saját személye érdekében. Az előbb emiitett napi parancs eléggé elárulta a mérget, mely szivében forrott. Nem tudott ő sehogysem a szubordináczióhoz hozzászokni, jelleme mindig vad és fékezhetetlen volt. Azelőtt az osztrák hadseregben szolgált és daczára annak, hogy kenyerét tette koczkára, mégis lemondott, mert feljebbvalói pa-