Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

csijaival és szolgáival a várost elhagyni és Schlick hadtestét követni. Ezen hadtest főleg azon kitüntetésnek örvendett, hogy azt az úgynevezett ,jóérzelmüek"-nek egész szekértábora követte, kik csakis nála érezték magukat biztonságban. Bejelentettem magamat, nemsokára azután Görgei az előteremben igen barátságosan közelgett felém, megfogta a kezemet és igen örvendett, hogy galicziai utániból jó állapotban visszatértem. Hozzá szóló megbízatásaimat nem ismerte és azon véleményben volt, hogy csak most érkeztem vissza kiküldetésemből. Azon kívánságomra, hogy egyedül vele szeretnék beszélni, a jelenlevő Pulszky őrnagyot elbocsátotta. Híven tudósítottam őt mindenről: Kossuth szemrehányásairól, arról, hogy Dembinskynek Magyarország összes hadtestei felett a főparancsnokságot átadták és hogy az Perczel hadtestét vette át, hogy Dembinsky az ő (t. i. Görgei) parancsát Klapkához megsemmisítette és hogy vele majd Miskolczról lép összeköttetésbe.

1 Eme hirek hallatára Görgei vonásai láthatólag megváltoztak. Nyomatékosan kérdezett gúnyos keserűséggel: „Jól hallott-e ön, az én hadseregem felett is? Dembinsky az én hadtestem felett is vigye a főparancsnokságot?" „Magyarország összes hadtestei felett tábornok úr!" válaszolám. Dühösen ugrott fel székéről és igy kiáltott fel: „Milyen ostobaságokat követ el ez a Dembinsky már első parancsában is! Összes szép terveink meg vannak semmisítve és máris látom, hogy Schlick ép bőrrel menekül, pedig de nagyon a nyakára léphettünk volna." Társalgásunk közepette futár jött Dembinskytől, aki a tábornoktól írásban ugyanazon parancsokat hozta, miket én Görgeivel élőszóval már közöltem. Lehetett látni rajta, hogy keserű gyűlölség lángolt fel szivében. A harag pirja borította el arczát. Eszakmagyarországi hadjáratában Görgei ritka hadvezéri képességéről tett tanúságot, lángesze a legfényesebb módon nyilatkozott meg. De még oly tényeket nem vitt végbe, a mik őt a nemzet előtt becsessé tenni és Kossuth mellé helyezni alkalmasak lettek volna. Utóbbi a főparancsnokságot valószínűleg csak azért adta át az agg lengyelnek, mert elhamarkodott ígéret által kötve, er1 Dembinszky altábornagy 1849 február 5-tól lett a Tisza bal partján összevont magyar főerők és a feldunai hadsereg parancsnoka, elég nehezen hihető, hogy a „bárónő" ezt három nap múlva elmondhatta Görgeynek. Az méginkább kétséges, hogy a február 21-ei találkozásról tudott, hiszen azt ekkor még Dembinszky sem sejthette.