A Kereskedelmi és Iparkamara Miskolcon 1880-1997 (Miskolc, 1997)

G. Jakó Mariann: A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara megalakulása és működése

lasztójoggal minden teljes polgárjogú iparos, kereskedő rendelkezett, aki a kamara területén lakott és kereskedését vagy iparát legalább egy évig jogosan gyakorolta. Ezek közül beltaggá csak azt lehetett megválasztani, aki a kamara székhelyén lakott és három év önálló kereskedelmi vagy ipari gyakorlattal rendelkezett. Ugyanez volt a kültaggá válás feltétele, azzal a különbséggel, hogy abban az alkerületben kellett laknia, melynek iparosai, kereskedői meg akarták választani. A kamara élén egy elnök állt, két osztálya - kereskedelmi és ipari - irányítói, a kamara alelnökei. A kamara elnökét a két osztály belés kültagjai együttesen választották 5 évi időtartamra. A kamara titkára és az iroda többi alkalmazottai állandó, fizetést kapó hivatalnokok voltak. A kamarai törvény előírása szerint a titkár minden esetben a kereskedelmi és iparügyekben jártas személy kellett, hogy legyei Mindkét osztály külön-külön tárgyalta a hozzá tartozó ügyeket, ezek az osztályülések azonban határozatot nem hozhattak, erre csak a két osztály közös ülésének volt joga. Rendes kamarai közgyűlést havonta egyszer kellett tartani, rendkívüli közgyűlések összehívásához hat kamarai tag írásbeli kérelmére volt szükség. A kamarai közgyűlésekről, osztályülésekről jegyzőkönyvet kellett felvenni. Az ügyrendjét minden kamara maga állapította meg, de a miniszter jóváhagyása is kellett hozzá. A kamarák saját bevétele nem fedezte éves kiadásaikat, ezért a törvény úgy rendelkezett, hogy a választójoggal rendelkező iparosok, kereskedők, jövedelmi és kereskedelmi adójuk arányában, bizonyos kulcs szerint, kamarai illetéket kötelesek fizetni. Ezek behajtása az állami adóhivatalok feladata volt, akik az így befolyt összegeket, meghatározott időnként átutalták az illetékes kamaráknak. A törvény a földművelés, ipar és kereskedelemügyi miniszterre bízta a kamarák számának, székhelyeinek, kerületeinek és alkerületeinek a megállapítását, aki rendeletben intézkedett erről (1923/1868. F. I. K. r.). E szerint a már meglévő kilenc kamara fennmaradt és mellettük még három horvát-, szlavonországi kerület lett kialakítva: az eszéki, a zágrábi, a zenggi. Az 1850-es törvény alapján Borsod vármegye a Pesti Kereskedelmi és Iparkamarához, Abaúj, Gömör, Torna, Zemplén vármegyék a kassaihoz tartoztak. Az 1868-as törvény már Borsod vármegyét is a kassai kerületbe sorolta. A későbbiekben a kamarák területi beosztása alapjaiban változatlan maradt, csak részleges átalakítások történtek.