A Kereskedelmi és Iparkamara Miskolcon 1880-1997 (Miskolc, 1997)
G. Jakó Mariann: A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara megalakulása és működése
1872-ben az aradi, 1880-ban a miskolci, 1881-ben a pécsi kereskedelmi és iparkamara szerveződött meg. Az 1868. évi VI. tc. mint alaptörvény megfelelő keretet adott a kamarák működésének. A továbbiakban még számos jogszabály bővítette tevékenységük körét, növelte jelentőségét. A 1875. évi XXXVII. tc. 22. §-a kamarák feladatává tette, hogy amennyiben kerületükben cégbejegyzés elmulasztásáról, vagy cég jogosulatlan használatáról tudomást szereznek, erről az illetékes törvényszéket értesíteni kötelesek. Az 1881. évi IV. tc. szerint a cukor-, kávé-, sörfogyasztás megadóztatására kirendelt három tagú bizottság egyik tagját a kamara jelöli ki. Az 1884. évi XVII. tc. az iparról, jelentős szerepet szánt a kamaráknak az ipartestületek megszervezésében. Ezek mellett még számos feladat fogalmazódott meg: előzetesen véleményezni a törvényhatóságok alkotta szabályrendeleteket, a törvényhatósági ipartanácsba tagokat delegálni, az elsőfokú iparhatóságok által kiadott iparengedélyeket nyilvántartani stb. A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara megszervezése Egy miskolci központú kamara felállítására már az alaptörvény megszületése, a kamarák újjászervezése körüli időszakban történtek lépések a város mérvadó kereskedő-iparos körei részéről. Lichtenstein József vezetésével már 1867-ben kérvényezték a kormánytól a kamara itteni létesítését, amit akkor nem értek el. Az 1870-es években nagy lendülettel fejlődő miskolci kereskedelem, az iparos társadalom problémái egyre élesebben vetették fel olyan kamarai kerület kialakítását, mely lehetővé teszi a közvetlen minisztériumi kapcsolatot. 1877-ben a miskolci ipartársulat nagyválasztmányi ülésén Kulcsár Károly alelnök újból felvetette ezt a kérdést. A választmány úgy döntött, hogy mind Miskolc város polgármesterét, mind országgyűlési képviselőit meg kell nyerni ez ügynek. 5 Radvány István elnököt és Lichtenstein Józsefet bízták meg, hogy járjanak el a különböző fórumokon támogatást keresve. Az iparos-kereskedő társadalom számos ismert alakja vett részt ebben a munkában, így pl. Pfliegler Ferenc, Koós Soma, Fűrész Ferenc, Mahr Károly, Leszih Lajos, Pollak Jakab, Lang Sámuel. 5 PFLIEGLER J. F. 1996.129.