Tanulmányok A Magyar Tudományos Akadémia megalapításáról (Miskolc, 1997)
ZSÁMBOKI LÁSZLÓ „Vérrel, vassal, értelemmel" Gróf Andrássy György (1797-1872) és az Andrássyak az ország fölemelkedéséért
arisztokrata, aki „rendes" hallgatóként szabályszerűen elvégezte az akadémiai kurzust. Példáját követve két-három évtized alatt a következő magyar grófi családok sarjai - gyakran többen is egy családból koptatták a selmeci Alma Mater padjait (iratkozási sorrendben): Ráday, Pálffy, Lázár, Serényi, Teleki, Nyáry, Csáky; a bárók közül: Révay, Gerliczy, Ritterstein. Lényegesnek tartom, hogy legtöbbjük meg is maradt e pályán: Lázár, Serényi, a három Nyáry, Csáky, Teleki, sőt Révay és Ritterstein Selmecbányái főkamaragróf is lett. 9 Andrássy Lipót sem lett hűtlen választott szakmájához: szakszerűen vezette a bányákat és hámorokat, Betléren ő tervezte és ő építette a 19. század elején az első nagyolvasztót. A selmeci bányászati kamaránál tanácsosi állást vállalt, s azt a legnagyobb lelkiismeretességgel látta el. Eisele közléséből apróbb, de egyáltalán nem lényegtelen részleteket is megtudhatunk életéről: „... 1792-ben a Gömör megyei felkelő seregnél ezredesi minőségben szolgált; ennek feloszlatása után hazatért Betlérbe, s ott a tudománynak és a szépművészetnek élt. Betlérben igen szép, több ezer kötetre menő könyvtárt alapított; azon kívül értékes éremgyűjteménye volt. (...) Betlér község anyagi helyzetét is előmozdítani kívánván, számos kézműves családot telepített le, a közlekedést pedig az utak javítása és jó karban tartása által előmozdította. Sírját, melyet még életében maga jelölt ki a betléri parkban általa ültetett szép fenyőligetben, egy vörösmárvány kőkoporsó jelzi, melyen a bányász jelvény van kivésve. " 10 Bizony, messze került már ez a család Gömörbe telepedett első ősétől, Pétertől, ki még Báthory fejedelem ellen hadakozva 1575-ben fölégette Csíkmadarason a kincstári vashámorokat! 11 Hősünknek, György grófnak, bár közel egykorúak voltak, unokaöccse volt a betléri ágon III. Károly, aki nemcsak édesatyjától, hanem mindkét nagybátyjától (II. Károlytól és Lipóttól is) örökölte kiterjedt bányabirtokaikat és vasműveiket. Eletére vonatkozó szűkszavú tudósítások arra utalnak, hogy ifjú korában nem részesült kellő taníttatásban. Ez számomra azért is furcsa, hiszen mindkét nagybátyját és édesatyját, II. Józsefet is „tudományos" emberként említik. 12 A Pesti Hírlapban megjelent rövid nekrológja tényként szögezi le: „... és ha talentumához aránylagos kiképzést nyer fiatal korában, hazánk 9 Faller i. m. 100-132. 10 Eisele i. m. 121. 11 Barabás S. 1880. 643. (In.: Heckenast G. 1991.179.) 12 Nagy i. m.