Tanulmányok A Magyar Tudományos Akadémia megalapításáról (Miskolc, 1997)
DOBROSSY ISTVÁN Vay Ábrahám és a Magyar Tudományos Akadémia alapítása. (A Vay család szerepe Borsod vármegye történetében)
rályi Póson városában Országos Közönséges Gyűlést, vagy is Diaetát hirdettetni és kirendelni; egyszers mind pedig minékünk azt is szorosan meghagyni méltóztatott, hogy a' szerént a mint hajdantól ólta szokásban van, 's a törvényben is meg van állapítva; az Ország Gyűlések, képünket viselendő két követet válasszuk el 's küldjük ki; folyó Kisasszony hava 10-ik napján tartottatott 's egyenesen e' végre kihirdettetett köz gyűlésünkben Mlgos Cs. K. kamarás és megyénkben" Ordispán Vajai Vay Ábrahám urat, első; táblabíránk Ns Vzlő Kis Csoltói Ragályi Tamás urat pedig második diaetális követeinknek elválasztottuk, 's mindkettőjüket ezennel kebelünkből kiküldjük, 's meg is hatalmazzuk arra is hogy a kisen kirendelt napon és helyen okvetlenül megjelenvén; az Ország Gyűlésen nevünkben és képünkben a diaetális követséget viseljék és folytassák; ott az Ország több Rendéivel egyesülve, tanácskozzanak; 's mind az a mint a Fels. Koronás Királyunk eránt való jobbágyi igaz hivság és tisztelet, Édes Hazánknak forró szeretete, 's az Ország ősi alkotásához, törvényeihez és törvénnyé vált szokásaihoz tántoríthatatlanul való szoros ragaszkodás egymással, igaz, törvényes és tiszta kútfőből párosítva meg kívánnak és meg cselekedhetővé tesznek; kövessék el, 's cselekedjék meg, úgy mindazonáltal, hogy a közönséges tanácskozások és végzések egész folyamata közben, a folyó Kisasszony hava 10-ik és 13-ik napján tartott közgyűléseinkben számokra kidolgozott, 's megállapított és kezekben kiadott utasításunknak; úgy szinte és még ezután pótlólag ki adandó utasításainknak is minden pontjait, és azoknak egész foglalatját; mindennemű cselekedeteik, lépéseik, és beszédjeik egyedül való vezérlő fonalainak; 's által hághatatlan sinór mértékeinek mint lett tellyesítéséről, a' közönségnek majdan számot is adjanak. Melyekről szokott hiteles pecsétünkkel megerősített ezen Credentionális Levelünket, hogy ezt az illető helyeken is bemutathassák; Tisztelt Diaetális Követ Uraknak ezennel kiadjuk. Költ az ezer nyolc száz húszon ötödik esztendőben Kis Asszony havának tizenharmadik napján Miskolcz városában tartott köz gyűlésünkből." 21 A Megyei Levéltár természetesen őrzi a követutasításokat, amelyekben az utolsó országgyűlés óta eltelt időszak általános és legfontosabb megyei problémáit 42 pontban gyűjtötték össze. Ezek között a legkülönfélébb ügyek, témák szerepelnek, így pl. a só árának csök-