Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

Előadások a városi jogélet és jogi oktatás témaköréből - Stipta István: A Miskolci Jogakadémia jelentősége a régió jogászképzésében

Stipta István A MISKOLCI JOGAKADÉMIA JELENTŐSÉGE A RÉGIÓ JOGÁSZKÉPZÉSÉBEN 1. A századfordulóra szinte valamennyi felvidéki és fontosabb ti­szántúli város rendelkezett felsőoktatási intézménnyel. Miskolc volt az egyetlen nagyobb lélekszámú település, amelynek csak középiskolái voltak. A város több kísérletet tett egyetem, főiskola alapítására, ezek azonban eredménytelenek maradtak. Meghiúsult a sárospataki jogaka­démia és a teológiai kar áthozatalának terve, a háborús idők miatt a korábban tervezett műegyetem alapítása is lehetetlenné vált. 1 A világháború utáni hónapokban azonban váratlan lehetőségek kínálkoztak. Először a selmeczbányai erdészeti és bányászati akadémia kért a várostól áttelepülési engedélyt. Az iratokból úgy tűnik, hogy en­nek átadását ősi székhelyén sem kívánta mindenki és átvételéről a vá­roson belül is viták voltak. Az eperjesi jogakadémia ügyében a körül­mények szerencsésebben alakultak. Hamar egyértelművé vált, hogy a csehszlovák kormány nem ragaszkodik az intézményhez, mint képvi­selője mondta „nem kíván, jogászokat képezni a magyar állam részére." Az evangélikus egyház országos vezetői is elfogadták az átmeneti jelle­gű átköltöztetést, a város, élén Szentpáli István polgármesterrel, egy­kori eperjesi diákkal, örömmel fogadta a menekült intézményt. A tör­vényhatósági bizottság átjövetel esetén anyagi támogatást ígért és megfelelő épületet helyezett kilátásba leendő főiskolájának. 2 A jogakadémia áttelepülésére 1919 március 10 és 14 között került sor. Mikler Károly dékán sikeres vagyonmentő tárgyalásokat folytatott, elhitette az eperjesi zsupánnal, hogy az akadémia ingóságai felekezeti tulajdonban vannak, nem minősülnek hadizsákmánynak. így Miskolcra kerülhettek a bútorok, szinte hiánytalanul az irattár, a Dessewffy 1 B.-A.-Z. m. Lt. Miskolc thj. város 1918-19. évi jegyzőkönyve 28. old. 13/1918. (1.31.) sz. határozat. Alapszám: 13., Miskolc thj. város 1918-19. évi jegyzőkönyve 411. old., Miskolc thj. város 1921. évi jegyzőkönyve 368. old., Kiss Gyula : Jogi oktatás megyénk­ben. Borsodi Szemle XXX. évf. 1985. 2. szám. 59-61. old., Dr. Peter Mosny: Jogi oktatás Északkelet- Magyarország területén a XIX. században. In.: Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Juridica et Politika .Tomus XI. Miskolc, 1995. 74-75. old. 2 Dr. Bruckner Győző: A miskolci jogakadémia múltja és kultúrmunkássága (1919­1959). Érdliget 1953-1959. Az Evangélikus Országos Levéltárban (továbbiakban: EOL) letétbe helyezett kézirat. EOL. Bruckner Győző hagyaték. Irattár 15. ( továbbiakban: Bruckner) 7-10. old., Dr. Mikler Károly: Az eperjesi ág. hitvallású ev. jogakadémiának 1918 december 28-án bekövetkezett cseh megszállás következtében Miskolczra történt áthelyezése. Sárospatak, 1922. 6. old., Stipta István: Az eperjesi evangélikus jogakadé­mia áttelepülése 1918/19-ben. Napjaink, XXVIII/1989. 3. szám 11-12. old.

Next

/
Thumbnails
Contents