Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A miskolci iskolák - Lénárt Béla: Elnöki megnyitó

A miskolci iskolák Lénárt Béla MEGNYITÓ Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1996 kettős jubileuma egy 1100 esztendőt megélt kis Duna-menti nép évezredes küzdelmeinek jellegzetesen kelete-európai sorsát példázza. Ez a sors általánosságban jóval több kudarcot tartogatott mint sikert, több küzdelmet mint békés nyugalmat, jóval kevesebb esélyt, mint ami más népeknek megadatott önmaguk és álmaik megvalósítására. Itt, e tájon az európaiság is inkább csak az utóiérés, a felzárkózás gondolata és vágya volt csupán, semmint maga a tény, hogy ez itt már Európa. Hiába óhajtottuk ezt Istvántól mindmáig, a történelem mindig más szerepet szánt nekünk e bizarr ezeréves színjátékban. Itt védekezni kellett és mást védeni, túlélni, amikor egyebütt a szó igazi értelmében éltek. Itt égettek és romboltak, amott terveztek és építettek. Itt a célok leginkább csak a gondolat szintjéig jutottak el, amott volt erő, idő megvalósítani azokat. Paradoxon-e, avagy talán dacos erőnket bizonyító, hogy a Duna ma mégis éppúgy kettészeli hazánkat, mint évszázadokkal ezelőtt, KeletEurópa e kicsiny táján magyarul beszélnek, énekelnek, magyarul gondolkodnak és álmodnak, magyar szót hall először az újszülött, és magyar szóval búcsúztatják a végképp elmenőket. Nincs itt azonban mégsem csoda, mert akárhogyan alakult ki történelmünk, arra mindig volt némi alkalmas ido, kezdeményezés és megvalósító akarat, hogy azért a fennmaradás legfontosabb, nélkülözhetetlen alapjait megteremtsük. Mégiscsak megjelentek itt Európa kereszténységének hirdetői és terjesztői, meggyökeresedett e hit. Termékenyítő volt a nyugati példa és gondolat a modern államszervezet létrehozására, hosszan vajúdva mégiscsak létrejött az országot megteremtő és akár megvédeni is képes magyar állam, amelynek kereteiben megtanultunk ekét fogni, házat építeni, mustot erjeszteni. És megjelent a tudás és ismeretek összegyűjtésére, rendszerezésére, továbbadására szolgáló intézmény a magyar iskola is. Még a fejére sem került a korona első magyar királyunknak, amikor buzgó bencések István kiváltságlevelét és bőséges adományait meg-