Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Kovács Sándor Iván: Kölcsey Ferenc lábnyoma elvész a miskolci porban

tott emlékszobra érdekében" a miskolci kaszinóban. A hímzések elárverezésére készülő miskolci hölgyek „lelkes mûkedvelése" azonban elfulladt. Cifka Péter szól szoborról 1989. évi tanulmányában, pedig Szemere Bertalan általa hivatkozott cikke csak azt mondja: „az, ami akár Pesten, akár a sír fölött állíttatik, valami jeles és nagyszerű legyen". (Észrevétel Kölcsey emléke iránt, Századunk, 1840. március 19.) A miskolci tervet az emlékállítás jogát magának vindikáló Kisfaludy Társaság akadályozta meg, és még a Bertalan sértődésében osztozó Szemere Pált, Kölcsey legközelebbi barátját is megnyerte az ügynek. A történet további elágazásai vezetnek el Ferenczy István római tógás Kölcseymárványszobrához (1839-41). Szemere a Századunkban megjelent cikkbe már belefoglalja Kölcsey emlékezete című nagyobb szabású „szépirodalmi dolgozat"-ának egy hosszabb bekezdését, de mind a cikk, mind a dolgozat alig mozgósít személyes emléket (magas termetű volt, halála előtt két héttel találkoztak), nemhogy Kölcsey miskolci tartózkodásáról információval bírna. Ha 1839-40-ben Kölcseynek lett volna még eleven emléke Miskolcon, a „lelkes múkedvelés" talán tovább tart. Szemere Bertalannak Pál sem adhatott ösztönzést, mert a Kölcsey-életrajz e rövid miskolci intermezzójáról alighanem ő sem tudott. Másfél század múltán legyünk reálpolitikusabbak. Ne kérjünk Miskolcon Kölcseynek jeles és nagyszerű emlékjelet (megkapta azt helyette Lévay József), csak egy szerény márványtáblát a Széchenyi utcai Kraudy-funduson álló kereskedőház falára: „KÖLCSEY FERENC, A »HIMNUSZ« KÖLTŐJE EMLÉKÉRE, AKI 1830- BAN MISKOLCON LAKOTT KRAUDY SÁNDOR JÁNOS GÖRÖG KERESKEDŐ HÁZÁBAN."