Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Porkoláb Tibor: Van-e Miskolcon irodalom?

csey (erre egyébként Kovács Sándor Iván hívta fel nemrég a figyelmet), a Miskolcon háromszor is átutazó Petó'fi, a Lévayt ügyes-bajos dolgaiban gyakran felkereső' Tompa, a miskolci feleséget választó, a Bükkben bujdosó, a város díszpolgárává választott Jókai, az avasi Marjalakipincében mulatozó Móra, az Ódát író József Attila; só't, még az a - néhány éven át Miskolcon tanítóskodó - Kaffka Margit is bekebelezhető', aki kijelentette: „Életrajzom és működésem semmi tekintetben nem tartozik Miskolchoz, ahol átmenetileg, rövid ideig és mindennemű társadalmi, vagy nyilvános szereplés nélkül éltem." Ezek a (topográfiai adatként valóban fontosnak tűnó) biografikus jellegű kapcsolatok azonban a couleur locale szempontjából csaknem mellékesek. Nincs mese, marad Lévay és a (jó fél évszázadon át) mindent elborító Lévay-kultusz. Erról az (irodalomszociológia felól nézve is) rendkívül tanulságos jelenségről sokat elárulnak a következő' citátumok: „évtizedek során mindenkor kegyelte, szerette, ünnepelte a miskolczi és borsodmegyei társadalom [...] De nem is esett meg egy félszázad óta megyénkben s városunkban jelentékenyebb ünnepély, a melyen ne a szeretett poéta mélyérzésű versén lelkesedett volna az ünneplő' közönség" (SZENDREI); „Lévayra [...] még nyugalomba vonulása után is két évtizedig mint szüntelenül égó' fáklyára, tekintett fel Miskolc irodalomkedvelő' közönsége" (HALMAY-LESZIH); „ez a város a szép nók és az öreg költők városa. [...] Ami a költőket illeti: bájosan ragaszkodnak az öreg Lévay József emlékéhez, akinek elmúltával többé nem sokat számítanak azok a poéták, akik már nem járnak Kazinczy-kabátban. A tiszteletre méltó öregúr [...] jó darab időre befüttyentette itt az útját a borotvált modern költőknek [...] Ha itt valaki ismét a város költője akar lenni, annak legalábbis akadémikusnak kell lenni, művelnie kell az ódát, a komoly lírát, és nem szabad megretirálni a nehéz borok elől. A régi megkopott házak mentén tulajdonképpen napjainkban is Lévay József törékeny, őszbe borult alakja suhan tova, amikor költészetre fordul a beszéd" (KHÚDY Gyula). Érdekes, hogy még a „borotvált modern költőnek", SZAJBO Lőrincnek is Lévay (feltehetően imaginárius) érintése jelenti a „városanya" megidézésének jelképes mozzanatát: „az Avason talán az én gyermekarcomat is megsimogatta egy sétáló, csöndes öregúr, Arany János és Gyulai Pál barátja, Lévay József, a költő és alispán". Lévayról nemcsak utcát, iskolát, egyesületet, könyvtárat és leventecsapatot neveztek el, hanem - legalábbis a Miskolci Napló hirdetése alapján - azt is elvárták, hogy „minden iskolás gyermek [...] a Lévai József fényképével és életrajzával ellátott irkákat vásárolja". Es bár ez a túlhajtott Lévay-kultusz néha kétségbeesett reakciókat is kiváltott C,Sürgősen fel kell jajdulnunk - írja például 1934-ben HAJDÚ Béla -, mert lehetetlen állapot az, hogy Miskolc irodalmi életét a világ végeze-