Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Porkoláb Tibor: Van-e Miskolcon irodalom?

déssé válik: akkor van miskolci irodalom, ha vannak a helyi irodalmi hagyományok ápolására hajlandónak mutatkozó (szak)emberek. Némi túlzással azt is mondhatnánk, miskolci irodalom azért van, mert CSORBA Zoltán tanár úr vállalkozott történetének megírására (1942) és topográfiájának összeállítására (1975). A Miskolc és Borsod az irodalomban szerzője valóban nem tesz mást, mint - az általa is diagnosztizált regionális szellemi krízisre adott válaszként — elbeszél egy (szépen megkomponált) történetet. A lo­kális értékválság szerinte a helyi literátus köztudat dialógusképtelen­ségére vezethető' vissza. Művének ezért kettős funkciója van: egyrészt tudatosítania kell az irodalmi múlttal való közösségi kommunikáció súlyos zavarait, másrészt meggyőző példát kell mutatnia a hagyomány­nyal való (konstruktív) párbeszédre. „Itt kínálkozott számomra az építő feladat - olvashatjuk a Bevezetőben -: megkeresni a mi szerény, de számunkra értékes borsodi irodalmunknak múltba vesző szálait. A szerves egészbe: az időbe beállítani, történelemmé fűzni a sok magá­nyos szigetember próbálkozásait, városunk, megyénk apró irodalmi kincseit. Meg akarom mutatni sok, az élet felületén élő miskolcinak, hogy itt is nyúlnak a mélybe ősi kultúrgyökerek, és könnyen felejtő bor­sodiaknak szeretném megmutatni helyi irodalmunk szépségeit. Szerény művemmel is megkedveltetni kívánnám önmagunk előtt is a mi tájun­kat, a mi népünket s erősíteni az azonos történelem és kultúra tudatát. [...] Bántott, hogy nem volt még helyi normánk sem. Bántott, hogy érté­keinket nem becsültük eléggé". Csorba tanár úr művének tehát külde­tése van: irodalmi múltat kell konstruálnia egy (a közfelfogás szerint irodalmi hagyományokban meglehetősen szegény) régiónak. A regioná­lis irodalmi tradíció megteremtése, a hatásos demonstráció persze rop­pant erőfeszítéseket igényel, így nem meglepő, hogy a (tagadhatatlanul nagyszabású) vállalkozás heroikus jelleget ölt, a tisztán historiográfiai szakmai feladat patetizálódik és moralizálódik, a konstrukció lényegé­ben a reprezentációnak rendelődik alá. 5. A Csorba-féle történet főhőse kétségtelenül Lévay József, „a leg­tipikusabb borsodi költő". Lévay azért válhat a lokális irodalmi kánon központi figurájává, mert életműve egyszerre alkalmas a genius lóéi­nak, az egyetemes és regionális irodalmiság egységén alapuló értékfel­fogásnak, valamint a konzervatív irodalomszemléletnek a demonstrálá­sára. A szerző nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy Lévay „93 évéből 88-at itt élt le közöttünk", hogy (és itt valószínűleg Péterfy Jenő Lévay­kritikájának gyakran idézett tételéhez kapcsolódik) „a borsodi tájat is ő emeli be az irodalmi tudatba". „Költészetében nemcsak fizikai tájunk rajza válik ki élesen - viszi tovább a gondolatot a szerző -, hanem a

Next

/
Thumbnails
Contents