Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Porkoláb Tibor: Van-e Miskolcon irodalom?

igazolni. „Annak akarunk hirdetői lenni a végvárrá tett Miskolczon, hogy a magyar fajta [...] nem veszítette el életenergiáit annyira, hogy Szvatopluk népe, vagy a turnuszeverini átkelők hatalmasodjanak el fölöttünk. Ma még azonban csak a kultúra fegyverét, arra való életképességünket tudjuk a világ előtt ragyogtatni. Miskolcz olyan emporium, amelynek tennie kell fajiságunk belső értékének kiemelésére" (Vasárnap, 1920); „e folyóirat [...] útraindulásával egyik szerve kíván lenni e város művelődési megújhodásának. Minden terv, minden elgondolás, minden program helyet talál e lap hasábjain, amely városunk szellemi reneszánszának ügyét szolgálja" (Miskolci Szemle, 1927); „Miskolc városának nemcsak politikai és gazdasági, hanem kulturális téren is hivatása van. Ez a város mintegy félmilliónyi magyar népesség szellemi gócpontja. A csonka Felvidék félmilliónyi színmagyar lakossága innen várja nemcsak a gazdasági, hanem a szellemi élet erőinek a kisugárzását is" (Termés, 1937). E folyóirat-indítási kísérletek nyilvánvaló kudarca azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a város „szellemi reneszánsza" nem lépett túl a meghirdetett koncepciók, a manifesztáló gesztusok, a látványos igénybejelentések szintjén. 4. Tehát: van-e miskolci irodalom? Vannak, akik úgy gondolhatják: nincsen - hiszen nincsenek meg a (hagyományokban, intézményekben, couleur locale-ban mérhető) feltételei. Mások viszont azt kérdezhetik: miért ne lenne? — hiszen valószínűleg éppen az intézmények sokat kárhoztatott hiányában (illetve működésük hiányosságaiban) ismerhető fel ennek az irodalomnak az egyik pregnáns vonása (azaz: van miskolci irodalom, csak olyan, amilyen); ami pedig a hagyományokat illeti, azokat úgyis „ki kell találni". A múltteremtésre, a lokális kánon körülhatárolására és védelmére irányuló lelkesedést szokták egyébként (nem kis eufemizmussal) „hagyományápolásnak" nevezni. Ezek szerint az igazán izgalmas kérdés nem az, hogy Miskolcnak vannak-e (jelentős) irodalmi hagyományai (erről egyébként rendkívül hosszú és unalmas vitát lehetne folytatni), sokkal inkább az, hogy a hagyományok ápolva vannake. Ahogy ZIMONYI Zoltán írja a miskolci irodalmi lapkultúra történetét feldolgozó kötetében: „Miskolc művelődésügyének alakulásáról, kibontakozásáról és irányairól jóval kevesebbet tudunk, mint Debrecenéről, Szegedéről vagy Pécséről [...] Ennek oka pedig nemcsak az, hogy Miskolc ilyen értékekben csakugyan szegényebb a legjelentősebb magyar történelmi városoknál, hanem, hogy elfeledett és élő hagyományainak ápolására kevesebb gondot fordítottak irodalomtörténészeink. Miskolcot ezért is hajlamos elkönyvelni a literátus köztudat gazdaságközpontú, de kultúra nélküli városnak." Innen nézve a miskolci irodalom létének (illetve nem-létének) misztifikált problémája egyszerűen káderkér-