Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Porkoláb Tibor: Van-e Miskolcon irodalom?

nem tud a (helyi) irodalomból megélni. „Lokalista" kopott, szürke zakót hord és félretaposott cipódén jár, műbőr kézitáskájában fenyegetően vaskos kéziratkötegek lapulnak. „Lokalista" mindig az elsők között érkezik, az első sorban biztosít helyet magának, szorgalmasan jegyzetel és többször is hozzászól. „Lokalista" folyamatosan jelen van a helyi napilapok kulturális mellékleteiben, az eladhatatlan regionális antológiákban és a rosszul tipografizált helyi kiadványokban. „Lokalista" néha körbejárja a várost, és dedikált különlenyomatokat osztogat. „Lokalista" hatvan éves korában kiérdemli a helyi önkormányzat irodalmi díját. „Lokalista" fél a (helyi) értékek pusztulásától, és nem dekonstruál. „Lokalista" már a kérdés puszta megfogalmazását aljas provokációnak tekinti. Hogy is van ez, kérem? Az egyik (feloldhatatlan ellentmondást tételezve) egyszerűen megkérdőjelezi a helyi nézőpont létjogosultságát, a másik viszont a vállalás és azonosulás (emocionálisan megalapozott és hitelesített) gesztusával egy autochton irodalom(történet) létrehozására tesz kísérletet. Az egyik kiélezi, a másik viszont teljesen reflektálatlanul hagyja irodalmiság és lokalitás kétségkívül tisztázatlan viszonyát. Jól látható, hogy az egyik szigorúan teoretikus, a másik viszont alapvetően morális kérdésként kezeli, illetve éli meg a helyi irodalom problémáját. Pedig. Pedig az egyik eljátszhatna a gondolattal: miért ne lenne lehetséges (és szabad) máshonnan nézni, más játéktérbe helyezkedni? Azaz: Miért ne lenne lehetséges (és szabad) helyi irodalma(ka)t konstruálni? Miért ne lenne lehetséges (és szabad) megírni a helyi irodalom történetét? (Ebben a lokális játéktérben például Lévay József teljes joggal válhat az ún. népnemzeti irányzat másodrangú lírikusából térségi költőideállá.) És ha bizonyos elméleti megfontolások könyörtelenül diszkreditálják is, talán a befogadói igények mégiscsak rehabilitálják ezt a közelítésmódot. Úgy látszik, szükség van rá. A lokális perspektívát már csak ezért is célszerű lenne az irodalom egyik lehetséges nézőpontjának tekinteni. A vállalható regionalizmus és az öntudatos provincializmus határmezsgyéjén egyensúlyozó másiknak viszont nemcsak a lokális irodalmiság szeparatív felfogásától kellene eltávolodnia, hanem a helyi irodalom(történet) legitimációját szolgáló oppozicionális beszédmód (helyenként infantilis) logikájáról is le kellene mondania. (így talán elkerülhetőek lennének azok a megmosolyogtató lokálpatrióta deformációk, amelyek például a mi Lévaynkat „a századvég egyik legnagyobb költőjeként" mutatják be.) 2. Van-e miskolci irodalom? A város (kultúr)történetét tárgyaló (reprezentatív) művek szinte kivétel nélkül számot vetnek ezzel a -