Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Porkoláb Tibor: Van-e Miskolcon irodalom?

Porkoláb Tibor VAN-E MISKOLCON IRODALOM? 1. Miskolcon élek és „irodalmi" muzeológus vagyok. (A fenti — valószínűleg csak a Miskolcon éló' „irodalmi" muzeológusokat érdeklő' kérdés felvetésére talán ez adhat magyarázatot.) Hivatásszerűen kell(ene) foglalkoznom tehát „a régió irodalmi arculatával", „a helyi irodalmi hagyományokkal", „a tájhaza irodalomtörténetével", „a térségi literatúrával", „a provincia irodalmi önismeretével". Persze, ezek meglehetősen „gyanús" dolgok. „Úriember" ilyeneket nem mond és nem csinál. Meghagyja mindezt a kipróbált honismereti munkásoknak, a rutinos népfőiskolai előadóknak, a helyismereti részleg könyvtárosainak, a helytörténeti pályázatok (könyv)jutalmazottjainak, a kistáji emlékülések korreferenseinek, a helyi közművelődési egylet aktivistáinak, a regionális irodalmi (helyben)topográfusoknak, a rendszertelenül megjelenő tájtörténeti szemle szerkesztőinek, a térségi kulturális alapítvány kurátorainak és mindenekelőtt Csorba Zoltán tanár úrnak. „Úriember" tapintatosan félrenéz, ha a helyi költő a helyi lapban (a megszokott helyen) verset publikál. „Úriember" udvariasan kitér a megtiszteltetés elől, ha felkérik a helyi irodalmi antológia méltató-bevezető sorainak megírására. „Úriember" készséggel ráakasztja ugyan a közösség koszorúját a jelentős helyi irodalmi hagyománynak emléket állító (többnyire pontatlan és ortográfiai szempontból is kifogásolható) emléktábla rozsdálló betonvas kampójára, de kicsit sajnálja a cédulázástól elrabolt időt. „Úriember" olykor-olyor megjelenik a helyi irodalmi rendezvényen, kezet ráz, nyomatékosan hallgat, lopva az órájára pillant, kabátját nem veszi le, igyekszik az ajtó közelében maradni. „Úriember" nem demonstrálja látványosan kívülállását, de úgy érzi, ezekkel az apró gesztusokkal tartozik az irodalom szent ügyének. „Úriembernek" nem Tomi e táj, mégis „édes, bűnös, isteni metropolisába" vágyik. „Úriember" nem is igazán akarja érteni az exponált problémát. „Lokalista" viszont nem vágyik sehová, igazán otthon érzi magát. „Lokalista" elfoglalt, magabiztos és hiperaktív, fontos feladatai vannak, küldetést teljesít. „Lokalista" megszervez, magára vállal, toboroz, energiát belefektet. „Lokalista" tevékenyen részt vesz a helyi bizottságok, albizottságok és szekciók munkájában, elfelejtett helyi írók emléktábláira gyűjt, kitartóan harcol a helyi könyvkiadás ügyéért, permanens lapalapítási lázban ég, a helyi erőket koncentrálva egyesületet gründol, összejár, felolvas, lelkesedik. „Lokalista" a (helyi) irodalomnak él, bár