Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A gyógyítás története - Ecsy Zoltán: Miskolc város gyógyszerésze te az államosítás után

sül ironikusan arra hivatkozott, hogy nincs óra a patika felszerelésében. „Hát a kezén a karóra?" - kérdezte dühödten az igazgató. „Ja kérem az maszek", volt a lakonikus válasz, s pár nap múlva megérkezett egy konyhai vekker a patikába. Ami nagy szó volt akkoriban, ugyanis a banktisztviselőből avanzsált főkönyvelő, Nagy Bertalan drákói pénzügyi fegyelmet és takarékosságot követelt. Történt, hogy télvíz idején az egyik falusi patikában a kerekeskút kávájáról beesett a horganyzott vödör a kútba, s lege artis elmerült. Az új vödör vásárlási kérelemre - mert kérni kellett - ez volt az intézkedés: „Küldje be a régit a központba, akkor majd küldünk helyette újat." A szigorú elszámoltatás és vele együtt a sok adminisztráció nem volt ínyére a kollégáknak. A hóvégi zárás sokszor éjszakákat vett igénybe s keresztbe-hosszába egyeznie kellett. Polgár János sátoraljaújhelyi kollégának nem volt erős oldala az ilyetén egyeztetés s mivel elszámolását úgy küdte be, hogy 1 Ft-tal nem quadrált, visszaküldte az elszámoltatási csoport korrekcióra. János barátunk összecsomagolta az egész paksamétát, beletett egy 10 Ft-ost, s azzal indította vissza, hogy a tizes azé, aki az 1 Ft-os hibát megtalálja. Hozzátartozott az új rendhez a magisztrális díjak megszüntetése, mert ezzel úgymond, manipulálni tudtak volna a gyógyszerészek - ergo beépítésre került az alapárba. 1950. október l-jén ezért rajtaütésszerű leltárt rendeltek el — s mint az államosításkor - október 1-én déli 1 órakor belépve a leltárbiztos a patikába, elkezdődött a leltár, aminek befejezéséig nem lehetett elhagyni a patikát. (Egyetemi hallgatók voltak a biztosok s a kapott dotáció felét rögtön békekölcsönbe „fektethették".) Az államosítás lebonyolításának módja a „kizsákmányoló", „osztályidegen" mindenüktől megfosztott kollégák tudatában eleinte bizonyos passzivitást váltott ki. Az élet azonban ment tovább, a hivatástudat felülkerekedett, s a kollégák mentalitásában mégis a gyógyszerészi eskü, a beteg ember szolgálata érvényesült, és a megváltozott körülmények között is helytálltak a tára mellett. És ezt nem a dotáció végett tették, mert a fizetés (600-1300 Ft) igen szerény megélhetést biztosított, ami az évek során csak igen lassan emelkedett, s a hálózatban sajnos 4 évtizedig alacsonyan is maradt. 1951-ben indult meg olyan akció, amely a szakmai szempontokat előtérbe kívánta hozni és a gyógyszerészi felügyeletet óhajtotta megvalósítani. Ennek eredményeként a vállalatok központjába, megfelelő kiképzés után, szakfelügyelő gyógyszerészeket neveztek ki. Humánus magatartásuk és szakmai elhivatottságuk előtt ma is tisztelegve emlékezem Murányi Dénes és Hárskúti László gyógyszerész kollégákra, akik elsőként működtek ezen a poszton - kezdetben mosto-