Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - A bányászat, a kohászat és a gépipar Miskolcon - Sziklavári János: A diósgyőri vasgyár jelentősége a magyar gazdasági életben a második világháború után

kamatokat kénytelen volt elengedni. A legszomorúbb mindebben az, hogy a 20 évvel ezelőtt elképzelt fejlett gép- és feldolgozóipar Magyarországon máig sem épült ki. A Vasgyár - mind az ideig, amíg fennállt a KGST-országok közti gazdasági kapcsolatrendszer - teljes termelőkapacitását ki tudta terhelni megrendelésekkel. A hazai ipar átvette a termelés közel 70 %-át; a többit a Vasgyár exportálta; főként nyugati piacokra. Hasonló arányban értékesítette termékeit a többi hazai vaskohászati vertikum is. Az egész magyar vaskohászat szinte mérlegszerűen illeszkedett a gazdaságpolitikába: a Szovjetunióból beszerzett nyersanyagra, energiára épített ki nyersvas termelő nagyolvasztó üzemeket, acélműveket, hengersorokat, kovácsüzemeket, öntödéket. Mivel az importált vasérc, vasötvözet, olaj, földgáz, koksz és villamos energia értékét ipari és mezőgazdasági termékekkel fizettük ki, ezért a hazai vaskohászat piacot is bővített a magyar áruk számára. Sajnálatos viszont, s következményében szinte tragikus, hogy a magyar áruk (gépek, járművek, ipari és háztartási berendezések, tömegcikkek) minőségével szemben nem támasztottak világszínvonalú követelményeket sem a szovjetunióbeli, sem más KGST-országbeli vásárlók és felhasználók; következésképp a magyar ipari termékek minősége és választéka alacsony követelményszinten maradt. Noha a magyar műszaki tudomány és gyakorlat képes lett volna jobb minőséget és nagyobb választékot nyújtani, de azt a KGST-ben nem értékelték, nem fizették meg. Ilyen körülmények között már gazdaságosság tekintetében sem engedhették meg maguknak a magyar gyárak Nyugattal lépést tartó gyártástechnológiai és gyártmányminőségi innovációkat. Emiatt elsősorban a műszaki értelmiség méltatlankodott (megszámlálhatatlan publikáció útján), mert hiszen nyilvánvaló hogy iparunk folyamatosan növekvő technikai lemaradása - világgazdasági összefüggésekben vizsgálva - előbb-utóbb káros következményekkel jár. Az 1980-as évek második felétől - amikortól évről-évre tágult a konvertibilis piac a magyar ipar előtt - egyre élesebben meg is mutatkoztak a következmények: a nyílt piacon számos magyar ipari termék versenyképtelen volt. (Jórészt ez okozta, hogy a 90-es években a hazai ipari termelés gyakorlatilag összeomlott.) Visszatérve az 1970-es évekre: a magyar ipar termékeivel szembeni igénytelenség nagy vesztese Diósgyőr lett! Az évszázados minőségi munka termékeiből, a jobb minőségű acélokból, nemesacélokból, szerszámacélokból az ipar nem vásárolt annyit, amennyire acélgyártása' képes volt, és amennyi kifizetődővé tette volna képlékenyalakító technológiájának (a gerendasornak és a nemesacélsoroknak) modernizálását. A hazai és a keleti piacot kielégítette a diósgyőri nemesacélsorok