Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - A bányászat, a kohászat és a gépipar Miskolcon - Remport Zoltán: A Diósgyőr-hámori vasgyártás technikai fejlődése 1770-1867-ig

A birodalmi kamara Diósgyőr fejlesztését a századfordulón támogatta, a napóleoni háborúk befejeztével azonban a diósgyőri vasgyártás, különösen az acélgyártás, elvesztette jelentőségét. Fazola Frigyes azonban a fejlesztés megszállottja volt, szembe került a bányahatóságokkal, 1817-ben Diósgyőrtől, később Rónictól is megvált, és csupán mint a magánrészvényesek megbízottja kísérte figyelemmel Diósgyőr sorsát, egészen 1849-ben bekövetkezett haláláig. Diósgyőrben a termelés 1813-tól tartósan visszaesett, s csak 1832 után figyelhető meg újabb fellendülése, majd a negyvenes évtizedben újabb virágzó korszaka. Ekkor kapja meg Újmassa a ma is tanulmányozható alakját. 1848-ban a vasmű már 16 ezer bécsi mázsa (896 t) nyersvasat termel és dolgoz fel, a szabadságharc alatt pedig szuronyok és gyalogsági szerszámok gyártásával kapcsolódott be a honvédség ellátásába. Utána azonban Diósgyőr végképpen kiesik a fejlődés fővonalából, 1840-ben állít fel még két nyújtóhámort, de a korszak újításainak bevezetése már nem sikerül, sem a léghevítés, sem a kavarás nem valósul meg a telepen. A fokozódó követelmények meghaladják Hámor lehetőségeit; az upponyi bánya is végképpen elapad, a távoli gömöri ércek arányában pedig az ellátás súlypontja egyre távolodik a teleptől, s az versenyképtelenné válik. A diósgyőri vasgyártásban már csak az új vasfinomító gyár felállítása jelenthetett továbblépést, és a hámori vasmű utolsó tevékenysége az volt, hogy végleges megszűnése előtt, még részt vett az új gyártelep felszerelésében. A diósgyőr-hámori vasgyártás jelentősége A Diósgyőr-hámori vasmű százéves történetét mérlegre téve, kézenfekvő a kérdés: gazdaságos volt-e a vasgyártás a múlt századokban a diósgyőri térségben? A kérdés két szempontból is válaszra vár. Beszélhetünk a vállalkozás mérlegszerű eredményéről, de mérlegelhetjük a vasgyártás hasznát Miskolc körzetének fejlődése szempontjából is. Ismeretes, hogy a vasmű 100 évéből 57 év eredménye alapján fizettek a részvényeseknek osztalékot, 43 év után nem. Sőt, nem ritkán, a fejlesztésekhez még hozzájárulást is szedtek. Normális üzletévekben, amikor kielégítő a vaskereslet és elfogadhatóak a vastermékek árai, a diósgyőri vasgyártás is nyereségesnek bizonyult, kivéve a felfutás és leépülés szakaszát, amelyek viszont tekintélyes 10-10 évet tettek ki. Ezeken az egyensúlyban nem lévő szakaszokon kívül további 23 rossz gazdasági évet számolhatunk össze; azok részben szétszórtan jelennek meg, s egy-egy nagyobb kiadás, vagy ínséges esztendő hatását jelzik. Hosszabb dekonjunkturális szakasz a vasmű életében csak 1825 és 1833 között jelenik meg; ekkor azonban a gazdasági visszaesés országos