Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)
„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - Miskolc kereskedelmének és iparának története - Veres László: Céhes iparfejlődés és a manufaktúrák jelentősége Miskolc történetében
ben szórtan, decentralizáltan. A borsodi részeken létrejött céhek közel 90%-a miskolci volt. Az ipar centralizálódásában és sajátos szerkezetének kialakulásában a szőlőtermesztés uralkodóvá válása is meghatározó szerepet töltött be, ugyanis az átlagosnál módosabb miskolci polgár igényelte és meg tudta vásárolni az ipari szolgáltatásokat. Ugyanakkor a szőlőművelés és a bortermelés fékezte is az ipar fejlődését. Az iparban akkumulálódott tőke nem a termelés bővülését szolgálta, hanem a mesterek szőlővásárlási törekvéseit. Miskolc mezővárosi fejlődésében a távolsági kereskedelem, a gömöri bányavidék bor iránt hirtelen megnövekedett kereslete kétségtelenül fontos tényező. A helyi piac is ezzel összefüggésben alakult ki. A miskolci piac, boltok forgalmában a bor mellett a város jelentős kézművesipari termékeinek is nagy keletje volt. Gondoljunk itt csak arra, hogy már a 15. század végén Hippolit egri érsek udvartartásának speciális igényeit Miskolcról elégítették ki. Iparfejlődést elősegítő hatása volt a török korban kiépült végvárrendszernek is, hiszen a katonaság olyan állandó fogyasztó réteget jelentett, amelyre komoly élelmiszeripar települhetett és a katonaság speciális termékek előállítását is igényelte az iparosoktól, elegendő ennek bizonyítékaként a Miskolcon elég korai időktől jelen levő csiszárokra, pajzsgyártókra utalnunk. Miskolc iparfejlődésében a 17. század nagyobb része stagnálást jelent, ami a korabeli hadászati és politikai eseményekből is következett. A 17. század végi városi adóösszeírások csak 125-re teszik a céhes iparosok számát, amit nyugodtan növelhetünk mintegy harmadával, az összeírásokban nem szereplő céhen kívüli mesterekkel, s ezután megállapítható, hogy családtagokkal együtt mintegy 600 főnek biztosította az ipar részbeni megélhetése alapját. E korszakban a csizmadiák, a tímárok, a bodnárok és a gombkötők is eljutottak a céhszerveződés szintjére, és egyes munkák szerint - bár kétségtelenül nem bizonyíthatóan - a borbélyok, a lakatosok és a kovácsok is. Ezek alapján leszűrhető az a következtetés, hogy a több mint 30 féle mesterség mintegy harmada volt céhes ipar, ami nem rossz arány, az országos mezővárosi szintet meghaladó, de a királyi városokkal szemben lényeges lemaradást tükröző, hiszen ott 6070 féle mesterség harmad része szerveződött céhekbe. A céhszabályzatokban a verseny kiiktatására való törekvés jelei már a 16. században is megfigyelhetők, de ez a törekvés a 18. században erősödött fel igazán. A mészárosok céhszabályzata tiltotta, hogy a vágásra rendelt időkben egyik mester se merjen többet vágni, mint a másik. A csizmadiáknál egy mester egy időben egy segédnél többet nem szabadíthatott fel. A csizmadiák céhe megtiltotta tagjainak, hogy varga mívet csináljanak és a céhmester kötelességévé tette, hogy felügyeljen a nyersanyagokra, irhákra és bőrökre, bármilyen fajtájúak is legyenek