Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - Miskolc kereskedelmének és iparának története - Veres László: Céhes iparfejlődés és a manufaktúrák jelentősége Miskolc történetében

azok, hogy „kidolgozásukban ravaszság ne tétessék". Rendszeresek voltak a bőripar képviselőinek összeütközése az alapanyag folyamatos biztosítása miatt. A céhlevelekben a vásármonopólium, a vásárhelyek, a minőség, az árak ellenőrzése, a tisztességtelen verseny kiiktatására tett erőfeszítésekben mutatkozott. A 18. században és a 19. század elején 21 új önálló, vagy vegyes céh alakult Miskolcon, vagyis majd minden iparág eljutott a céhszerveződés fokára. A 18.század első felében mintegy 1000-re tehető az iparból élők száma, a 19. század derekára pedig már 2000-2500-ra. A 18-19. században a céhes ipar szerkezetében jelentős módosulások következtek be, ugyanis az élelmiszer és a szolgáltatóipar aránya megbomlott és a szolgáltató iparágak képviselőinek száma növekedett elsősorban és ezekben az iparágakban következett be elsősorban differenciálódás. A kalapos ipar megjelenése a divat változásának jelzője, miközben a süveggyártók teljesen háttérbe szorultak. A kézművesek, ónöntők, majd az órások és az üvegesek teljesen speciális városi igényeket elégítettek ki, hogy csak a legjellemzőbb példákat említsük. Az asztalosipar kifejlődése, céhes iparrá válása azt jelzi, hogy a bútorkészítés is túljutott a háziipar szintjén, a pékcéh megalapítása pedig azt, hogy a városi lakosság élelmezésében a házi kenyér és pékáru készítéssel szemben nem elhanyagolható volt a bolti forgalom. Differenciálódás következett be az alapvető élelmiszeriparnak számító húsiparban is, ugyanis a mészárosok mellett egyre nagyobb számban tevékenykedtek a hentesek, akik létrehozták saját céhüket is. Amíg Borsodban a céhes iparfejlődés Miskolcon zajlott döntő mértékben, s a várost a kisipar fellegvárává tette a 19. század második felére, addig a manufakturális iparfejlődés a település területén kívül történt. Klasszikus értelemben vett manufaktúrák nem léteztek Borsodban, inkább céhes kereteken túlmutató tőkés kisvállalkozásokról beszélhetünk. Miskolc közvetlen közelében Csabán, Diósgyőrben és a bükki erdőségekben téglaégetők, fűrészüzemek, puskaporőrlő malmok működtek már a 18. század elejétől. A diósgyőri koronauradalom erdőségeiben az 1712 utáni években, de mindenképpen 1717 előtt bontakozott ki az üveggyártás, s az üveghuta többszöri áttelepítéssel 4 helyen üzemelt egészen 1898-ig szerepét átadva a sajószentpéteri üveggyárnak. 1904-ben Sovánka István, a szecesszió korának legjelentősebb üvegművésze egy korszerű üveggyár létesítését tervezte az utolsó bükki üveghuta helyén, a Gyertyánvölgyben, azonban elképzelése állami támogatás hiányában nem valósulhatott meg. A bécsi udvar gazdaságpolitikájának köszönhetően 1770-ben Ómassán az akkori viszonyok közt modern létesítménynek számító vasolvasztó létesült, amely hamarosan vasverő hámorral egészült ki, s ezek az üzemek megalapozták a diósgyőri gyáripari termelést. 1773-ban egy Altman Móric nevezetű keres-