Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)
Bruckner Győző, a miskolci jogakadémia dékánja
szeminarista tehetett doktori vizsgát. Miskolcon az 1946-^7-i tanév első felében 26, második szemeszterében 16, a következő tanévben pedig összesen 14 hallgató jelentkezett. Az új szellemű kurzus résztvevői elsősorban diósgyőri vasgyári munkások voltak. Kis idő elteltével a miskolciak még egyszer felvetették az egyetemalapítás gondolatát. Rónai Sándor kereskedelmi és szövetkezetügyi miniszter rokonszenvezett azzal az elgondolással, hogy 1848 centenáriumán létesülne egy olyan egyetem, amelynek jogi, szövetkezei és kereskedelmi karai lennének. A kulmszminiszter azonban nem akart Miskolcon egyetemet felállítani. A jogakadémiák államosítása Az 1946 utáni fejlemények egyértelművé tették, hogy a világi pályára minősítő egyházi oktatás nem sokáig maradhat fenn. A kultúrpolitikai megnyilatkozásokban a jogakadémiákról egyébként kevés szó esett. Az 1945 és 1949 között elhangzott képviselői felszólalások közül csupán egy foglalkozott kifejezetten a régi intézménnyel. A nemzetgyűlés 1947. március 12-i ülésén, a vallás és közoktatásügyi minisztérium költségvetésének vitájában Révész László kisgazdapárti képviselő állt ki a főiskolai jogászképzés mellett. Szerinte a jogakadémiák felbecsülhetetlen szolgálatot teljesítettekjelentőségük abban állt és áll, hogy általuk a szegényebb sorsú vidéki fiatalok is magasabb képesítéshez juthatnak. Ezek a tanintézetek lehetővé teszik a naturális szelekciót éppen „a munkás és kisgazda fiatalok javára". Pártoló állásfoglalásában szerepel minden olyan érv, amelyet korábban a jogakadémiák mellett felhoztak:a jogakadémiák levezetik az egyetemek túlzsúfoltságát, a jogi oktatást intenzívebbé tehetik a tanár és tanítvány közvetlen érintkezésének biztosítása által. A jogakadémiák tanári kara a vidék szellemi életének irányítói lehetnek, az egyetemi tanári kar utánpótlását is segíthetik. 30 Nem tagadhatjuk, volt igazság ezekben az érvekben. Csak hát az új országnak akkor elsősorban nem jogászokra, hanem - mint Rudas László ugyanebben a vitában kifejtette, orvosokra, mérnökökre volt szüksége. A jogászképzés reformja is elsősorban a hallgatók számának radikális csökkenését jelentette. Közben, azért még működött a miskolci evangélikus jogakadémia; mint a visszaemlékezésből Idtűnik, népes hallgatói létszámmal. Újdonság volt, hogy 1945 után nők is hallgatók lehettek. A tanári kar összetétele 1945 után jelentősen megváltozott. A dékán Zelenka István a magánjog tanára volt, Hilscher Rezső a bevezetés és a büntetőjog oktatását látta el. Nóvák István és Pólay Elemér törvényszéki bírák 1945 őszén kaptak jogakadémiai rendkívüli tanári címet, akik közül az előbbi a polgári perjogot és kereskedelmi jogot, az utóbbi római jogot oktatott. Miután 1946-ban a debreceni egyetemen mindketten magántanári képesítést szereztek, a jogakadémia címzetes rendes tanárai lettek. Az 1947. június 28-i igazgató választmányi ülés megválasztotta Boleraczky Az 1945. évi november hó 29-re összehívott Nemzetgyűlés Naplója. VI. köt. Bp. 1945. 520. old.